A reklámszakma régi fogása az, hogy szemmagasságba, könnyen elérhetővé teszi azokat az árukat, amelyeket az adott időszakban eladásra kínál. Úgy teszi fontossá ezeket a cikkeket, hogy felhívja rájuk a figyelmet különböző direkt és indirekt módon. A polcok legaljára azok az áruk kerülnek, amik minőségileg nem kevésbé jók, csak egyszerűen most kiszorultak a piac fő profiljából.

Az életünk is ilyen marketing része. Ahhoz, hogy a polc legalsó részére kerüljünk, sok dolog közrejátszik. Kell egy cseppet sem kellemes gyerekkor, ahol nem figyelnek rád, nem törődnek veled érzelmileg, bár tiszta a ruhád, van mit enned, nem fázol, játékod is van, ha nem is halomnyi, ahogy manapság, de elég. Csak épp a lelked nem létezik. Nem kérdeznek róla, nem akarják tudni a véleményed, nem háromévesen, mert akkor még nyafogó kis majom vagy, hanem később, amikor valóban kibontakoznál. Nem érdekel senkit, hogy miben vagy jó, vagy egyszerűen rád erőltetnek valakit, amit jónak gondolnak. Nem vesznek emberszámba, mert a családban te csak a lány vagy, aki természetesen másodrendű, ahogy az mindig is volt és van ma is oly sokszor. Vagy a középső gyerek vagy, akinek folyton küzdenie kell, hogy észrevegyék a cuki kicsike vagy a mindenben sikeres elsőszülött mellett.

Aztán, ha valahogy túléled a szülői ház elnyomását, folyamatos mellőzését, akkor hirtelen a felnőtt élet küszöbén kell bizonyítanod. Mindig bizonyítanod kell. Azt, hogy jó vagy valakinek valamire. Magadban soha nem vagy elég jó. Azért, mert vagy, kevés embernek okozol örömöt.

Mivel a lelked tele van rárakott kövekkel, nem, inkább hegynyi kővel, sok esetben rosszul választasz. A párodnak is bizonygatni akarod, hogy érdekes vagy, különleges, izgalmas. És ez a folytonos kényszeres bizonygatás lassan felőrli a házasságod. Azt érzed, már feleségnek sem vagy igazi, mert lám kihasználtak, megcsaltak, eldobtak. Mindezzel párhuzamosan a munkahelyen is görcsölsz, mert ott is, mint mindenhol vannak jobbak, okosabbak, csinosabbak nálad. Egész életed során azt keresed, hol van az a zsebkendőnyi terület, ahol te te lehetsz. Már mindenhol van rajtad egy címke, mert leértékelt áru lettél a saját életedben. Nem voltál megfelelő gyereke a szüleidnek, jó házastársa valakinek, kiváló dolgozója a cégnek. Maradt még a barátság, anyaság. Ez utóbbi különösen nagy falat, mert a kamaszkorban lévő gyerekednek soha semmilyen formában nem lehetsz jó anyja, szülője. Ha laza vagy, akkor jaj, nem kell menőzni, mondja a lányod  rágón való kérődzés közepette, ha meg nem vagy trendi, netán még plusz kilók is vannak rajtad, akkor vesztett ügyed van bármit is mondasz, teszel.

Barátnőként még talán szerepelhetnél jól, ha ott az idő, vagy annak hiánya, az elfoglaltság, a féltékenység vagy más ok nem úszna be a képbe. És eljön az a pillanat, amikor a tükörbe nézve, mindezeken túl azt érzed, nem, nem kellettél eléggé senkinek.

Tudod, hogy új kapcsolatokat kell létesítened, de már olyan béklyókat raktál a lelkedre, amik minden mozdulatnál képesek megbénítani. Lebénulsz.

Nem vagy képes újra szeretni, bizalmat adni önmagadnak, szeretni azt, aki belül vagy, mert a hosszú évtizedek megtanítottak arra, hogy nem vagy szerethető eléggé.

Ekkor kell egy új reklámkampány. Kell valaki, aki egyszer lenéz a polc aljára és azt mondja, jé, ezek a dolgok, hogy kerültek ide? Hiszen kiváló az alapanyag, kiváló a csomagolás, csak egy jó szlogen kell és egy ütős beharangozó, hogy mindenki felkapja a fejét.

Le kell tépni magunkról a régi, elavult címkét, le kell porolni a felületet és azt mondani, hé, ide figyeljetek! Értékes vagyok, fontos vagyok, vegyetek észre! Ha nem vesztek, akkor majd jön valaki, aki örömmel rak a kosarába, mert érzi, hogy jó vásárt csinál.

Szóval elő az új címkékkel, elő a mosolyt ébresztő reklámanyaggal. Eladásra készen kell állni!