Nem, nem vagyok, de  még  él bennem az érzés…A terhesség, a szülés, az egész másik világ...

Annyira természetes dolog szülni, mint vizet inni, levegőt venni, csak egy kicsit fájdalmasabb. Ha még lenne katonaság, akkor azt mondanám, hogy a születés a női sztorizások közepette olyan, mint a férfiaknál a katonatörténetek és kalandok némelyike.

Természetesen nem degradálni akarom a szülést, mert az ember világrahozatalának ténye valóban nem mindennapos dolog. Különleges, csodálatos!  Lehet azt mondani, hogy mi benne a pláne, hiszen naponta ezrek, tízezrek szülnek, egyikünket sem a gólya hozta. De aki terhes, aki gyereket vár, aki túl van már egy-kettő vagy akárhány szülésen, az pontosan tudja, hogy ez mindennapi csoda, csak nem akarjuk észrevenni már.

Terhesnek lenni, vagy ahogy finomabban mondják széplelkűen, várandósnak, nem mindig egy mámoros , örömteli időszak. Azon túl, hogy megváltozunk külsőleg, hogy valóban egy élet indul útjára bennünk, lelki vonzata is óriási. Van, aki könnyedén veszi azt, hogy testében hirtelen vagy nem is olyan hirtelen bérbe vett valaki egy kis lakot. Igaz, hogy kezdetben az új lakó csak kisebb galibát okoz, már ha a folyamatos hányingert, hányást és egyebeket lehet így nevezni. De később, amikor a lakás tágul vagy a lakó „terebélyesedik”, akkor minden látványosabb lesz. Maga a nő legfőképp.

A lelki folyamatokat mintha kicsit mellőzzük itt az elején. Pedig a kis élet hatalmas viharokat is elindíthat. Sok nőben hatalmas félelmet gerjeszt a szüléstől való rettegés.

 Ez bennem is lezajlott. Azt gondoltam, hogy bár nagyon kicsi az esélye, hiszen a százalékok is mutatják, én biztosan bele fogok halni a szülésbe. És ez cseppet sem tűnt olyan viccesnek, mint ahogy az orvosom reagálta le. Mert ki is nevetett és közölte, hogy ostobaságokon ne gondolkodjak. Aztán még hosszan szidott is, gyávának és puhának nevezett. Amikor ilyen beszólások után kitámolyogtam a rendelőből, nem azt gondoltam, hogy hej, de megnyugodtam.

Nagyon nehéz azt megérteni és elfogadni kezdetben, hogy valakivel osztozol a testeden. Persze öröm ez a várakozás, jó, hogy ott növekszik a pici, akit annyira várunk, de a test a miénk volt eddig, mi rendelkeztünk felette. Most pedig hirtelen valaki ott munkálkodik. Bökdös, rúg, döfköd és időként úszóversenyt rendez jobbról-balra, balról jobbra.

A félelmet sok más dolog is gerjeszti, hiszen nőből vagyunk. A megvastagodott boka, derék nem szerepelt a terveinkben. A hatalmas pocak, a fáradékonyság meg semmiképp. Én is azt hittem, amit oly sokan, hogy olyan friss leszek a 9 hónapon át, hogy a szülőszoba lépcsőjén majd kettesével veszem a fokokat, annyira energikus voltam jó ideig. De aztán szépen, komótosan beállt a lassulási folyamat.

A mit egyek, hogy ne hízzak egy tonnát, örök kérdés. De a választ erre senki nem tudja jól megfogalmazni. Erre a kérdésre nincs is jó válasz. Kevés olyan nő akad, aki a terhesség alatt ehet bátran és a szülés után pár nappal bikinis fotózásra mehet. De erről nem illik beszélni, mert mindenkinek csak arra kell koncentrálni, hogy a baba egészséges legyen, jól fejlődjön. Mindez rendben is van, csak a kismama ne fejlődne olyan gyorsan mögötte…

A terhességet csak a szépre emlékezem-kategóriába szoktuk sorolni, de a legtöbb nő ismeri a sírás- és evésrohamokat, a hisztiket, a tükröt azonnal kidobom – napokat. Mindeközben jó esetben mellettünk van a párunk, aki szintén változik. A szeme nagyra nő csodálkozásában, mert az a nő, akit maga mellett lát, nem az a helyes, jó fenekű, aki eddig volt, hanem egy másik bolygóról jött idegen, aki arra a mondatra, hogy nincs itthon ketchup, már sírni tud, mert őt nem érti meg senki….Pedig csak a ketchup fogyott el. A terhesség időszaka a férfiak számára is maga a talány, sokan küzdenek ilyenkor a meglévő helyzettel. Nagyon kell szeretni ilyenkor a nőt, hogy el lehessen viselni hosszabb ideig. De a természet nem véletlenül adta a szerelmet jó esetben…Át kell, hogy lendítse a párt ezen a kritikus időszakon, hiszen a kis jövevény ott benn mindent lát és hall. És tudni kell, hogy nem véletlenül választott minket….

Milyen fantasztikus érzés belegondolni abba, hogy valaki bennünket akar szüleinek. Csodaszép ajándékot ad nekünk: a szeretetét küldi már látatlanban. Kár, hogy ennek olykor nem vagyunk tudatában és elfelejtünk örülni neki. De hát a hormonok működnek….

Innen folytatom….