2018. jún 17.

Apa is csak egy van....

írta: Hildaságok
Apa is csak egy van....

„ Nem a hús és vér, hanem a szív tesz bennünket apává és fiúvá.” / Schiller/

Így Apák napján, amikor ezeken a sorokat rovom, a saját apámra gondolok, aki 9 éve nem él. Ő még az a régi világból való apa volt, amikor még a férfiak nem maradtak otthon GYES-en, nem tolták a babakocsit az utcán látványosan fél kézzel. Azoktól az apáktól még nem várták el az anyák, hogy segítsenek a pelenkázásban, mosogatásban, teregetésben. De az biztos, hogy ők tudták a dolgukat. Tudták, mit jelent férfinak lenni. Mert a nők is mertek nők lenni.

Az apák valahogy mindig kicsit háttérbe szorulnak a családban, azaz talán eddig így volt, de már ez is átalakulóban van. Nem is tudja az, aki egy csodálatos apával a család élén nő fel, hogy micsoda ajándékot kap az élettől. Bár az anya a melegség, a gondoskodás, a gyengédség jó esetben, az apa viszont az erő, a megbízhatóság, a biztonság sziklája.

Egy lány az apját, ha az jelen van az életében, még ha rengeteget dolgozik is, istennek látja. Ő a csodálatos férfi minta, mert apa vicces, találékony, engedékenyebb is olykor, de a lányában mindenkor a hercegnőt látja. Egy kislány a jó apa mellett megtanulja azt, hogy milyen egy igazi férfi, aki szeretetet ad, aki feltétlenül elfogad, aki nem akar megváltoztatni és mindig gyönyörűnek lát. Ha sírsz, megvigasztal, ha anya szigorú, akkor őt titkon lágyabb szívű lesz, de ezt persze nem szabad elárulni.

 Az apa a fiúnak is követendő minta jó, de akár rossz értelemben is. Láthatja a gyengeségeit, a hibáit, de tanulhat erejéből, becsületességéből.

Az apa majdnem mindig erős, de ha nem az, ha tud néhanapján sírni, kiabálni, kétségbe esni, akkor is őt valahogy másképp látjuk, mint az anyát.

Az én apám nem volt az a szeretgetős, puszilgatós fajta. Nem dicsért soha. Nem is ért rá, meg valahogy ez eszébe sem jutott. Dolgozott reggeltől estig, és ha későn hazaért fáradtan, piszkosan, izzadtan a földekről, kevés türelme volt hozzám. Nem ült le velem játszani, nem vitt állatkertbe, nem készített játékokat fadarabkákból, mint a szomszéd lány apukája. De megtanított biciklizni, a kilyukadt kereket azonnal megragasztotta. Nem szerette a gyengédséget, mert azt a gyöngeség jelének vélte. De amikor már nyiladozott az értelmem, ő volt az, aki támogatta, hogy világot lássak. Az erejét nem úgy adta nekem, hogy érezhessem minden nap, hanem azt tanította meg, hogy hogyan boldoguljak egyedül is a mindennapokban. Akkor ezeket a leckéket nagyon keménynek éreztem, mert jól esett volna egy kedves simogatás, egy-egy jó szó. De ma már tudom, hogy nélküle nem az lennék, aki ma vagyok.

Amióta világ a világ, mindig is voltak jó és rossz apák, ahogy anyák is. De szerencsére sokan mondhatják el velem együtt, hogy nélkülük ma nem lennénk bátrak, határozottak vagy egyszerűen nem bírnánk el a mindennapok súlyát.

Ma, ebben a rohanó században, amikor az apák szerepe is átalakul, álljunk meg egy pillanatra és vegyük észre, hogy mennyit tettek, tesznek értünk. Talán csak akkor fogjuk értékelni ezt, amikor már egy égi mezőn látjuk őket viszont füvet nyírni vagy autó szerelni.

Apának lenni, megélni az apaság pillanatait, nem olyan automatikusan kialakuló érzés, mint anyának. Bár az sem teljesen az. De a férfi nem lélegzik együtt a magzattal kilenc hónapig, nem hordja a testében, nem szüli meg, hanem ajándékba kapja a kis trónörököst, vagy hercegnőt, kinek örömére három napig dorbézol. De még akkor sem tudja, mi vár rá.

Az apaszeretet különleges, értékes és önbizalom növelő. Nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen értékes szerepet töltenek be a családban. Sokunknak adatott meg az az öröm, hogy ép családban nőttünk fel. Becsüljük ezt meg. Mert kísértés akkor is volt.

És ha a család felbomlik ilyen vagy olyan ok miatt, az apaszeretet jó esetben nem változik, nem változhat. Csak akkor, ha nem volt elég mély, ha a férfi nem élte meg az apaságot a házasságban. Hétvégi apának lenni, cukrászdákban ücsörögni, moziba vinni a gyereket, hogy vele lehessen, iszonyú érzés lehet. Olyan, mintha félig idegen lenne a gyermekei számára.

Szándékosan nem említem most azokat az apákat, akik elhagyják, ütik-vágják a gyerekeiket. Vagy alázzák. Nem azért, mert ez a habos-babos álom kényelmesebb, csak nagyon jó lenne legalább a mai napon hinni abban, hogy rengeteg jó, szerető apa van, ahogy anya is.

Szeretnék a mai napon arra a férfira szépen emlékezni, aki bár tudott iszonyú mérgesen kiabálni, de tudott mesélni is arról, hogy milyen volt, amikor még ő gyerek volt és sárgombócokkal dobálták egymást meg a szomszéd farkatlan macskáját.

Szeretném azt hinni, hogy ma minden lány és fiú szeretettel gondol az apjára, legyen az bárhol is…Ahogy én is…

Csak köszönni tudok mindent, Édesapám!

Szólj hozzá