Amikor gyerekeink felnőnek, azt hisszük egy tétova pillanatig, hogy majd kevésbé kell aggódnunk értük. Hiszen túl vannak már a fertőző betegségeken, a mindennapos iskolai szorongásokon. Tudnak egyedül enni, inni, járni, és úgy ahogy van, élni a szigorú felügyeletünk nélkül. Ha odafigyeltünk rájuk, ha velük voltunk minden apró jóban és rosszban, akkor nyugodtabb szívvel engedjük el őket az éjszakába, hiszen abban a korban vannak, amikor egy fiatal már nem akar otthon ülni. A buli lesz a minden. A buli, amiről minden szülő tudja, hogy milyen veszélyeket rejteget. De ő is túlélte, volt egypár kevésbé dicsőséges kalandja neki is és a szülei ez alatt nyugodtan vagy kevésbé nyugodtan aludtak vagy forgolódtak az ágyukban.

Amikor a gyerek hirtelen 16-18 éves lesz és a társaság lesz a legfontosabb neki, akkor hétvégénként úgy engedjük el, hogy vigyázzon magára, ne igyon sokat és, ha bármi történik, hívjon bennünket. Ezek végtelenül általános dolgok, de erre csak akkor jövünk rá, amikor megtörténik a baj. Mert mi az, hogy ne igyon sokat? Mi a sok? Kinek mennyi a sok? És hívni sem lehet mindig, hiszen vannak helyzetek, amikor a telefon nem működik vagy nincs olyan állapotban a fiatal, hogy telefonálni tudjon. Nincs magánál vagy elveszítette a telefonját, pénzét, bármit, ami segíthetne rajta az adott szituációban. A szülő megpróbálja felkészíteni jó szóval, védve mindentől, mesél neki olyan dolgokról, amik vele is megestek és  esetleg el meri mondani őket. Már, ha el meri, mert sokan nem képesek visszahelyezni a gondolataikat a régi 20 éves önmagukba.

A szombat esti buli legtöbbször úgy indul, hogy a fiatalok először kiskocsmákba ülnek be, mert ott olcsó a pia és muszáj megalapozni az estét. A drága szórakozóhelyeken ez nem megy a legtöbbnek. A kis társaság, legyen az most 2 lány és 2 fiú, barátok, elkezdik az estét. Isznak. Gyorsan, hatásosan. Vodra-Red Bull, whisky-kóla. Egyik sem tűnik erősnek, soknak, mert az édes lötty elnyomja az alkohol a hatását. De a rövid időn belül lenyomott piaadag megteszi a hatását. Az, hogy mennyire üt ki valakit az adott alkohol mennyisége, attól is függ természetesen, hogy hány kiló valaki, evett-e előtte, vagy, hogy a szervezete hogyan dolgozza fel a hirtelen jött adagot.  

Amikor már úgy érzik, hogy minden rendben, megfelelő a hangulat, indulhatnak a menő szórakozóhelyre. A lányok a fenn említett társaságban valahogy kevesebbet ittak, a fiúk közül az egyik már nincs magánál induláskor. De itt még együtt a banda…

Már a ruhatárnál nem engedik őket tovább. Azaz a lányokat igen, ők elvesznek a forgatagban.  A két fiú kiül a járdára, de nem is azért, hogy józanodjanak, hanem, mert nem képesek megmozdulni. Az egyik, aki a végsőkig kiütötte magát, nem tud felállni éjjel 1 és 3 óra között. Az arra járó rendőrök kihívják végül a mentőt, ami elviszi a fiút, aki a nevét sem tudja. Nem forog a nyelve, nem veszi észre, hogy a pénztárcája és az iratai kiestek a zsebéből. A telefonja megvan, de azt meg kód védi az idegen kezektől.

Ekkor még nem tudja, hogy a társaságból a lányok, akik nem tudják, hogy mi lett a fiúkkal, valahogy hazavergődnek, a másik fiú, pedig megtalálja az iratokat és elteszi.

Reggel hétkor a szülőket a józanabbik fiú apja értesíti. Elmondja, hogy a fiúról nem tudni, hol van, mikor vitték el. A döbbent és kétségbeesett szülők, akik azt sem tudják él-e hal-e a gyerekük, akire eddig vigyáztak, akivel eddig hasonló sem fordult elő, hatalmas félelem közepette hívják a fiukat, hátha a telefonja megvan. Hátha elérik. A sürgősségin egy fiatal ügyeletes lány felveszi a telefont, amit a behozott ismeretlen fiú cuccai között hall csörögni és kiderül, hogy hol is van a tegnap bulizni induló fiatal. A toxikológián fekszik, reggel hétkor még nem tudja a nevét és az egyik foga ki van törve. A gyomormosás kicsit hevesebb volt, mint kellett volna.

Ekkor a szülők berohannak a kórházba.  Útközben marja őket az önvád, hogy hol és mikor rontották el a nevelést. Azon is töprengenek, hogy hogyan bírják ki, hogy ne üssék agyon most a gyereket, aki olyasmiket élt át ezen az éjszakán, amit soha nem fog elfelejteni. Pontosabban igen, mert mint kiderül, semmire nem emlékszik. De a kitört foga, a szörnyű ébredése emlékezteti arra, hogy mit jelent annyit inni, amitől elveszik egy éjszaka az életéből.

A kórházi menet sem egyszerű, mert a szülőknek igazolniuk kell magukat, hiszen hogyan lehet bizonyítani azt, hogy az a rémült arcú, sápadt 20 éves az ő fiuk. Úgy egyszerűbb, hogy a fiú felismeri őket. Szerencsére. Ennyire már képes. És a keresztnevét tudja.

A sokk, a döbbenet és kijózanító valóság után otthon a szülők az első kérdése az volt, hogy miért nem telefonált az, aki jobban volt? Miért nem keresték a többiek a szülőket, hogy segítséget kérjenek? Azt válaszolja a társaság minden tagja, hogy ők nem érezték, hogy ekkora a baj. Nem mérték fel a helyzet súlyosságát. A mentősöknek sem tudtak semmit mondani. A hazatérő lányok, akik megúszták az estét, szintén nem szóltak a bajba jutott fiú szüleinek. Hogy miért? Nem tudták a számukat és nem is érezték sajátjuknak a problémát. Ezt mondták később teljesen higgadtan.

Ilyenkor ezer kérdés merül fel. Hol itt a kocsma felelőssége? Vajon ott miért nem mondta senki, hogy elég lesz srácok? Milyen barátok azok, akik a bajban elhagynak? Vajon meg tudjuk-e védeni a gyerekünket, ha nem tudjuk, hogy ismeri-e önmagát? Az adott fiú a jófiúk közé tartozik…Nem az, aki minden hétvégén leissza magát, és összehányja a buli helyszínét vagy bunyózik. Olyan szülői háttere van, ahol támogatták, törődtek vele….De a baj jön kéretlenül. És valahol ott volt benne a szerencse is. Csak egy kitört fog és egy pokoli kijózanodás az ára. Meg a lelkiismeret furdalás, a szülők tekintetének feldolgozása, a szemrehányások, a tudat, hogy milyen barátok veszik körül az embert….

És marad a beszélgetés, a tanulság, az, hogy meg kell tanulni, hogy hálás legyen azért, hogy nem rabolták ki, hogy nem verte agyon senki, hogy nem fagyott meg azon a kora márciusi éjszakán…És a szülők, akik igyekeztek, akik azt hitték, megtanítottak mindent, amit csak lehetett…Márpedig nem lehet. Csak egy bizonyos ideig és határig védhetjük meg a gyerekeinket.  Sajnos. De akkor is beszélgetni kell velük. El kell mondani nekik, hogy muszáj észen maradniuk a buli előtt és közben is. Mást nem tehetnek…

Fájdalmas tanulság ez mindenkinek. Nagy tanulópénz. Nem éri meg.