Adott egy orvosi rendelő várója. Kisgyermekes anyák várakoznak türelmesen, türelmetlenül. A hároméves nyűglődik, melege van, unatkozik, de az anyukája nem akarja megnyugtatni, vagy kivinni a levegőre, esetleg beszélgetni vele, vagy könyvet nézegetne vele, hanem a telefont nyomja a kezébe. Azonnal megszűnik a nyűglődés, a gyereket beszippantja a virtuális világ. De ugyanez a helyzet a vonaton, a buszon, a bankban. Szinte bárhol.

Gondoljunk csak bele, hogy az utóbbi 15 évben a felnőttek jó része létezni sem tud már a telefonja nélkül. Olyan szinten eldeformálódtak a kapcsolatok, hogy az ebédlőasztalnál, a járdán sétálva, uram bocsá’a zebrán gyalogolva, a biciklin, az autót már meg sem említeném annyira közhelyes, mindenki nyomogatja a telefonját.

A felnőttek látásmódját, idegrendszerét, viselkedését is jelentős mértékben formálta az utóbbi években az okoskütyü, akkor ez mit jelenthet ez egy kisgyereknél?

A telefon használata azt a látszatot kelti, hogy egyedül vannak egy virtuális térben és minden értük és miattuk zajlik. Minden egyes történés azonnal lejátszódik és a reakcióidő igencsak megrövidül. A gyerekek a folytonos használat miatt egy idő után nem tudnak hosszan koncentrálni a feladataikra. Különböző kutatások kimutatták, hogy a türelmetlenségük is egyenes arányban nő a telefonhasználattal.

Sok szülő úgy érzi, hogy a gyerek azzal, hogy kapcsolatba kerül a telefonnal, csak nyer, mert  már olyan világban élünk, ahol az információáradat a legfontosabb. Sokan azzal is magyarázzák az engedékenységet a használat kapcsán, hogy a gyerek angol szavakat is a tanul. Ezek hamis tények.

A gyerekeknek az égvilágon semmi szükségük sincs arra, hogy egy nem létező térben játszanak, hogy mindenféle ugri-bugri figurák szórakoztassák őket. Ami miatt a telefonhasználat egészen kicsi korban elkezdődik, az a felnőttek lustasága, nemtörődömsége. Egy érzelmileg elhanyagolt generáció nő fel a szemünk láttára. Mindent megkapnak, amit a racionalitás határain belül lehet. Semmiféle vágyakozás nem marad bennük valami kedves, elérhetetlen dolog után, mert a szülők a telefon és egyéb technikai eszközök megvásárlásával megveszik azt az időt, türelmet, odafigyelést, amit a gyereknek kellene nyújtaniuk.

Ma egyre több az olyan felnőtt, aki annak magyarázatával, hogy csak haladni akar a korral, mert, hogy a többi gyereknek is van és a telefon tulajdonképpen egy elektromos babysitter, megveszi a legdrágább készüléket is. A telefon lehet óriási segítség, lehet adott esetben segélyhívásra alkalmas eszköz, de gondoljuk csak végig, ha bajban lenne a gyerekünk, biztos, hogy a telefon lenne az, amin segítséget tudna hívni?

A legtöbb gyerek vagy hagyja lemerülni a telefont, vagy elhagyja, összetöri, és nem működik jól az elektromos póráz. Persze akadnak kivételek.

Mégis a legtöbb esetben megfigyelhetjük azt, hogy a telefont a gyereknek passzolva nyugton maradnak. A gyerekek és a szülők is egyaránt.  Nem kell vele rajzolgatni, gyurmázni, ostoba mintákat vágogatni, mesét mondani neki, mert a telefon sok mindenben helyettesíti a szülőt. Nem félelmetes azt érezni, hogy szülőként hagyjuk, hogy más altassa el a legdrágább kincsünket, mert egy idegen mesehangra, képi összeállításra alszik el rendszeresen?

Legtöbben annyira kényelmesek, lusták, hogy nem törődnek vagy nincsenek tisztában a hosszú távú következményekkel. A mai gyerekek jó része nem tud egy épkézláb mondatot megfogalmazni iskolába lépéskor. Ha ezt nehezen hisszük el, kérjük meg a gyerekünket, hogy egy adott képről meséljen. De ne csak szavakat soroljon fel, hanem próbáljon 2-3 összefüggő mondatot mondani. Nem többet. A gyerekek igen nagy hányada nem érti az alatt, felett, között kifejezéseket, amelyek számunkra mindennaposak. Nem tudja, hogy hogyan haladjon az ujjával fentről lefelé első osztályosként, ha vizsgálnak egy feladatot.

Nem értik a mesék mondatait, mert a szókincsük félelmetesen szegény. Azért az, mert nem beszélgetnek vele, nincsenek olyan közös programok, ahol a gyerekkel érdemben együtt volt a szülő. Tapasztalat, hangsúlyozom, tapasztalat útján merem ezeket írni.

A fa tövében, a létra alján…Ilyen és ehhez hasonló kifejezések feldolgozása nem egyszerű egy mai kisiskolásnak. Mindezek mellett a tankönyveink tele vannak irodalmi szövegekkel, szólásokkal, közmondásokkal. Elképesztő nehézséget jelet ezekkel találkozni a mai gyerekeknek.

Sokan nem fogtak ollót a kezükbe, mert az félelmetes eszköz. Nem engedi a szülő.  Ez a ceruzára nem mondható el, mégsem rajzolnak, színeznek. Nem gyurmáznak, nem tépkednek papírokat, mert az körülményes, és egyszerűbb egy telefont a gyerek kezébe adni, azzal csodálatosan elvan. Csend lesz azon nyomban. A gyerek nehezen unja meg és a vibrálás, az előre gyártott képek elveszik tőle annak lehetőségét, hogy a fejében képeket gyártson. A mai gyerekek többek között és ennek oka igen sokrétű, azért sem élvezik az olvasást, mert nem jönnek rá arra, hogy amit olvasnak, az megjelenhet belső szemük előtt.

Ha megkérdezünk egy gyereket arról, hogy mondja el, milyen Micimackó, akkor biztosan azt mondja, hogy sárga színű, kövérkés és piros felső van rajta. Ezt látta tévében és egy pillanatig sem gondolja azt, hogy másmilyen is lehetne. Az önmagukban való képi vetítést nem ismerik.

Ha megpróbálunk egy kicsi gyerekkel olyasmit játszani, hogy képzeljen el egy várat, egy mezőt, egy királylányt, észrevehetjük, hogy csak azt fogja visszamondani, amit a tévében vagy a telefonon látott. Nem tud elvonatkoztatni és nem is akar. Megszokta, hogy a képi varázslat előtte történik, nincs szükség a fantáziájára. Ez nagyon nagy hiba. Ennél súlyosabb dolgot aligha véthetünk a gyermekünk jövője ellen, minthogy elvegyük tőle az ábrándozás lehetőségét.

Ha jót akarunk a gyerekünknek, akkor sárban kell vele tapicskolni, tésztát gyúrni, köveket szedegetni és festegetni, négylevelű lóherét kell gyűjteni a parkban.

 És mit tehetünk az orvosi rendelőben, ahol egyik sincs? Beszélgessünk vele, meséljünk csendben egy jó kis mesét, vagy mondjuk neki, hogy figyelje csak a falon mászó pókot, milyen érdekes mozgással halad felfelé. Mindegy mit teszünk, csak legyünk velük, mellettük figyelemmel és mi se a telefonon lógjunk, mert a barátnőnk épp lelki válságban van, vagy épp jó receptet találtunk.