Ezt a kérdést egy kopott, szürke falon olvastam. Egy bölcs graffiti. Nagyon megfogott. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az élet nem egyenlő a munkával, mégsem teszünk ellen. Természetesen nem azt gondolom, hogy nem kell dolgozni, mert semmi értelme. Sokszor valóban kevés, de mivel nincs, aki agyonüsse a munka kitalálóját, marad a robot.

Nincs annál szerencsésebb ember, mint aki megtalálja a munkájában az örömöt. Amikor értelmet nyer a befektetés, a ráfordított idő és türelem. Az alkotás öröme, az adni tudás, valaminek a létrehozása vagy egyszerűen az elvégzendő feladat is tud hatalmas elégedettséggel járni. Jó érzés, ha ezt meg tudjuk élni és nem kínszenvedés munkába járni. A munka lehet kiteljesedés, elhivatottság, de egyben hobbi is. Ezek ritka konstellációja teheti sikeressé azt, aki részese.

Legtöbbször mégsem ez. A munka szóról Magyarországon a túlhajszoltság és alulfizetettség jut eszünkbe legtöbbször. Sokan élnek úgy nap, mint nap, hogy a munkahelyükön szenvednek, de nem tudnak változtatni. Sokszor annyira rosszak a feltételek, hogy egyszerűen képtelenség jól érezni magunkat.

Egész életünkben mást sem teszünk jószerivel, csak dolgozunk. Mindig mindenkor.  Annyira kaparunk a pénz után, hogy nem látjuk meg, mit adunk érte. Drágán vásároljuk meg az életünk utolsó szakaszában oly nagyon áhított szabadságot.

Folyton és állandóan dolgozunk. A munkahelyünkön, otthon, a fejünkben és a gondolatainkban is. Nem állunk meg pihenni, hogy észrevegyük a magunk körüli világot. Most sem könnyű a mindennapokban boldogulni, ahogy soha nem volt az. Biztosan rengeteget tudnának mesélni nagyanyáink, dédszüleink arról, hogy hajnaltól késő esti mennyi dolguk volt.  A nőknek, férfiaknak egyaránt.

 A munkahely lassan elviszi a lelkünket és már nincs időnk magunkra, a barátainkra és a gyerekeinkre sem. Arra kérdésre, hogy megéri-e, nem kell válaszolni. A stressz, a feszültség, a boldogtalan, szürke napok felelnek erre. És nincs egy másik életünk, ahol majd megállhatunk, ahol majd fellélegzünk és észrevesszük, hogy jé, ma milyen szépen süt a nap. A mi napunk most süt, most fúj a viharos szél, és csepereg az eső épp akkor, amikor mi napfényre készültünk. Minden most van. A munkánk is, amellyel előteremtjük a pénzt egy jobb létre, amellyel spórolhatunk egy nyaralásra, autóra, lakásra. De ez a most azért kecsegtető, mert soha vissza nem fordítható állapot. A Föld nem áll meg, ha mi kiesünk a mókuskerékből. Alig veszi észre valaki, ha betegek leszünk, mert pótolhatók vagyunk.

A stressz most gyűr le bennünket és ezekben a percekben okozunk magunknak betegségeket. A szívroham, a rák, a stroke nem tudja, hogy mi csak azért dolgoztunk keményen, hogy mindenünk meglegyen és a családunk is boldoguljon. Nem kérdezi meg, hogy, hékás, van még sok feladatod, hanem egyszerűen csak veszi az ollót és elnyisszantja a fonalat.

A gyerekeink, akik egy tablet-társadalom részesei lesznek, idővel majd nem lesznek tisztában azzal, hogy volt egy világ, ahol beszélgetések zajlottak, ahol együtt nevettek, söröztek a barátok és utána jókedvűen mentek haza, mert úgy érezték, pár óra alatt elszállt belőlük a feszültség. Talán a világot is megváltották kissé.

Az együtt töltött időt semmi nem pótolhatja. Dolgozhatunk naponta 14-16 órát is, a pénz az, amiről a legnagyobb bajban kiderül, hogy csak papírdarab. A fájdalmat nem szünteti meg, ha a szervezetünkben gikszer keletkezik, a pénz sem tudja megoldani. Egyetlen egy darabot nem vihetünk magunkkal arra a hosszú útra, amire nem készülünk, mert mindig távolinak hisszük. De ha körülnézünk magunk körül, egyre több beteg, szenvedő, kétségbeesett embert látunk, akik csodálkozva tapasztalják, hogy az élet milyen egyszerű és milyen kegyetlen is, mert senkit nem érdekel az, hogy mit élnek meg.

A munka szerves része az életünknek, de nem kell, hogy belehaljunk. Meg tanulnunk megálljt parancsolni önmagunknak. Az ambíciónál, a sikernél, a törtetésnél legyen már fontosabb egy elkapott pillanat, egy nevetés, egy simogatás. Semmi az égvilágon nem fog számítani, ha ránk tör a baj, csak az, mit éltünk meg. És valóban. Mit? Elhanyagoltunk mindenkit, mert fontosabb volt egy cég, egy projekt, egy kampány vagy csak egy határidő?

Ha valaki azt hiszi, hogy ez blabla és nem lehet kiszállni, akkor majd eljöhet egy pillanat, amely majd rákényszerítheti. A betegség…Amelyre a reklám szerint nincs időnk…Csak ezt a betegség nem tudja. És vinni akar magával bennünket, hiába van még ezer feladatunk.

Olykor meg kell állnunk!  Észre kell vennünk, hogy lassan tavaszodni kezd! Meg kell tanulnunk rácsodálkozni arra, amit szürke hétköznapnak hívunk. Az az életünk. Azt siettetjük, használjuk vagy tékozoljuk el.

Kell, hogy legyen életünk a munka után. Olyan élet, amelyben találunk jót. Nem pénz adta jókat, csak egyszerűen egy pár szép pillanatot. Lopni kell az időből magunknak és azoknak is, akiket szeretünk. A munka csak munka. Az élet meg az, amit ajándékba kaptunk. Bontsuk ki a csomagolást és örüljünk neki!