Egy budapesti állami iskolában ezt a mondatot kellett leírnia egy negyedikesnek 50-szer. Anélkül, hogy a körülményekkel tisztában lenne, ezt közölte le a Diákparlament oldala. Nem járt utána, nem is derült ki, csak annyi, hogy a véleménye szerint aránytalanul nagy volt a büntetés és rossz időket idéz.

Az egésznek egy kissé bolhából elefántot utórezgése van. Nem akkora ügy ez, hogy ennyire fel kelljen fújni. Semmit nem tudunk, de azonnal ítélkezünk. A szakadék ahelyett, hogy kisebbedne, egyre nagyobb lesz a szülők és pedagógusok között. Mint minden szakmában ezen a pályán is vannak olyanok, akik hibáznak, nem jól döntenek, de azért az sem mellékes, hogy a pedagógusok 99 %-a nem azonnal büntet. Nem az a dolga, nem az a fő kedvtelése, hogy rajtakapja a gyereket valamin és akkor valamilyen módon elkapja a frakkját.

A gyerek pontosan tudja, hogy mit lehet és mit nem. De azért gyerek, hogy ezt megpróbálja kijátszani, amióta világ a világ. Nagyon nehéz a mai világban elfogadtatni annak tényét, hogy vannak szabályok, követelmények és nem csak jogok. Ha ma egy pedagógus ezekhez ragaszkodik, akkor konzervatív, öreges és természetesen azonnal a kiégett jelzőt ragaszthatja a homlokára. Pedig biztosan próbálkozik mindennel.

Ma alig lehet szólni egy gyereknek bármiért is, mert sérül a lelke, mert összeömlik, mert nem szokta meg, hogy vannak határok, és azt sem érti, hogy neki is vannak korlátai. A határok a szabályok nem ellene, hanem érte vannak. Ma, amikor azt hisszük, azzal teszünk jót, hogy mindent, de MINDENT megengedünk egy gyereknek, a pedagógus csak rossz lehet.

Lehet, hogy nem ez volt a legjobb módja a büntetésnek, de mondjon már valaki jobbat! Ma nem lehet, nem érdemes beírni a gyereknek, mert a szülő fenyegetőzik, megveri a pedagógust, feljelenti és a gyereket arra buzdítja, ne fogadja el, amit a tanára mond neki. Nem lehet kiküldeni óráról, de nem is veri meg senki a gyereket, ha nincs házija, felszerelése, vagy ha nem tud valamit.

Hangsúlyozom, nem azzal értek egyet, hogy ezek jó módszerek voltak, de ma gyakorlatilag semmilyenek nincsenek. A szülő megkérdőjelezi a tanár szakértelmét, gyakorlatát, a munkáját és azt tanítja meg, hogy senkit és semmit nem kell tisztelni. Sajnos ez a csapda nem csak mások, önmaga felé is működni fog, bár ezt nehezen hiszi el.

Az a gyerek, aki nem tisztel senkit, aki nem tudja, hogy vannak értékes, becsülendő felnőttek, léteznek olyan tulajdonságok, amelyek által valaki különb lesz, mint az átlag, az később sem fogja ezt alkalmazni. Magyarán nem tisztel senkit és semmit.

Tudom, hogy mindenki hatalmas toleranciával a zsebében járkál az utcán, csak épp akkor nem veszi elő, amikor szükség lenne rá.

Ha ezen eset és sok más után is nem azon kezdünk el gondolkozni, hogy mi is a jó hosszú távon, akkor ne csodálkozzon azon senki, hogy a pedagógusok nem akarnak tanítani. Ha bíráljuk az orvosokat, ha lealázzuk, nem értékeljük a postások, nővérek, buszsofőrök munkáját, azzal mit tanítunk meg a következő nemzedéknek?

Hogy miért nem lehet enni az órán? Néha lehet. Inni is. Nem arról van szó, hogy a tanító vak, süket és érzéketlen. De ha egyik eszik, eszik a másik is. Utána dobálja a papírt, csörög, rámol, pakol. Ezután inni kezd, recseg-ropog a műanyag flakon, kicsit elejti, kicsit dobálgatja, mert látta az egyik csatornán. Ahogy ennek vége, kezdődik a Kimehetek a mosdóba c. játék. Kimegy egy, utána még egy. Visszajön, közben meglöki azt, aki ír, persze csak poénból. Leesik egy tolltartó, aztán egy könyv. Megint kimegy valaki, utána egy feláll zsebkendőért…

Ez így működik a valóságban és a többi nem figyel, lesi a társát, a beszálló legyet, a hangyák vonulását a padlón és eszébe jut, hogy ő is megéhezett…

A tanár meg áll, próbálkozik, toleráns, de a szava visszapattan, kérése nem jut célba. Aztán a neten egy újabb cikk kifejti majd, hogy alsóban nem tanultak meg olvasni a gyerekek, a szövegértés a béka feneke alatt van Magyarországon stb. Újabb vita, újabb támadás és hirtelen a kommentek szerint a tanárt akasztani kell, belenyomni a fejét a klotyóba, mert egy szörnyeteg.

Sokkal összetettebb dolog ez, mint leszedni a keresztvizet arról az emberről, aki talán egy régi, nem túl jó módszerrel élt, de akkor, abban a pillanatban az tűnt jónak.

Nevelni és focizni ma mindenki tud hazánkban. Vajon hányadik helyen állunk a ranglistán a fociban? És az oktatásunk mivé lett az elmúlt évtizedekben?

Ezek után lehet ócsárolni, szidni mindenkit, jogokat emlegetni, mert sokkal könnyebb, mint a dolgok mögé nézni.