Ma az oktatásban ez az egyik varázsszó. A minap a könyvesboltban egy gondos anyuka kétéves gyereke számára keresett valamilyen fejlesztő anyagot. Szívesen mondtam volna neki, hogy beszélgessen vele sokat, sétáljanak, meséljen neki és vigye ki a játszótérre, kertbe, labdázzanak, futkározzanak. Persze csak nyeltem egyet és csodálkozva hallgattam, amint kifejti az eladónak, hogy mennyire fontos a mai világban, hogy a gyereke le ne maradjon valamiről.

Ez talán így van, de a lemaradás nem abban mérhető, hogy hány feladatlapot tud időre és jól kitölteni. Az idők során leértékelődött az együtt töltött idő hatalmas ereje. Azok az értékes pillanatok, amelyek közben a szülő nem hallgatja fél füllel a telefonja pittyegését, nem csetel legózás közben, ha már egyszer rászánta magát, szinte elenyésző.

Egyre több tanulmány jelenik meg abban a témában, hogy a mesék milyen jelentősek a gyerekkorban. Mintha még sem lenne foganatja. Mesélni, szépen formálni a szavakat, gondolatokat fűzni össze, egyre kevesebben képesek vagy teszik meg jól. A Google mindenkinek a barátja lett és könnyebb onnan letölteni bármit, mint az értékes időt figyelemmel kitölteni.

Semmi nem hasonlítható az anyai, apai öleléshez. Ha a gyerek a szülő ölébe kucorodva mesét hallgat, vagy ő maga mesélhet, többet ér, mint ezer fejlesztő könyv vagy színező. Ha ez kimarad, több dolog sérül. A gyerek bizonytalan lesz, nem érzi önön fontosságát, megtapasztalja, hogy a technika értékesebb, mint ő. Ez nem túlzás, hiszen sokan egyszerre akarnak jelen lenni a virtuális térben és a valóságban is. Hamis képzet azt feltételezni, hogy a gyerek nem veszi észre, hogy a szülő csak félig figyel rá, vagy lazán hümmög, közben meg máshol jár. A gyerek csodálatos szenzorokkal rendelkezik. Az ő vevője csalhatatlan, hamar megtapasztalja, hogy a fél mondatok, a bólogatások mögött nem lapul igazi érdeklődés.

Ha kimarad a beszélgetés, ami manapság igazán nem trendi, akkor az érzelmeken kívül a képalkotó képesség is sérül. Ma már igen kevesen fekszenek a fűben és nézik a csillagokat a gyerekkel (kullancsveszély ide vagy oda!). Talán még kevesebben vizsgálják együtt a hangyákat, hallgatják a madarak hangját, szedegetnek az út szélén csigákat. Egy játszóház, legyen az bármilyen profi, izgalmas, érdekes, soha nem fogja tudni helyettesíteni a szülőt, aki ha fáradt és kedvetlen is, de a gyerek mellett van, ha ő úgy kívánja.

A mesélés és ez legyen bármilyen köznapi, nem feltétlenül Andersen vagy Benedek Elek, a felszínen nem mindig érzékelhető érzelmi és gondolati töltetet hordoz. Ha a gyerek nem látja a készen vetített képeket, nem hall hozzá hangot, csilingelést, visítást, és egyéb hanghatást, akkor kénytelen elképzelni. Az egész mesefolyamatban ez az egyik legszebb. Nem sablonokat kap, hanem önön teremtő erejével szökik be abba a világba, ahonnét egyre gyakrabban zárják ki a videós játékok, a televízió és az internet.

A fantázia attól csodálatos, hogy Micimackó nem csak piros, kinőtt pólós mackó lehet, hanem hupilila is, ha ő olyanná varázsolja a fejében. Ez az, amit elveszünk a gyerekünktől, ha csak az előre gyártott terméket kínáljuk fel neki.

A másik nagyon fontos az érzelmi elemeken túl, a beszéd fejlődése. Annak a gyereknek nem lehet teli a szókincses ládája, akinek nem mesélnek, nem hallgat mesét, vagy később nem olvas. Nincs miből töltekeznie. Késő észbe kapni iskolás korban, mert kiderült, hogy nem érti a meséket, az ismeretterjesztő szövegeket a gyerekünk. Ezer lehúzó tanulmány jelenhet meg országunk iskoláiról, az olvasás hiányáról, arról, hogy a tanulók és később a fiatal felnőttek jó része funkcionális analfabéta, ha ezen nem változtatunk időben.

A gyerekek nem olvasni nem tudnak, hanem értelmezni nem tudják az olvasottakat. Többek között azért nem, mert nem ismerik a szavak jelentését. Ma már az olyan szavak is gondot okoznak, hogy birodalom, karéj, szántás, dölyfös, kapzsi, gőgös, henceg és sorolhatnám.

Természetesen így nagyon nehéz fejleszteni. A szólások, közmondások, hasonlatok szinte kivesztek a nyelvünkből. Többnyire az idősebbek használják, de nem akarom a falra festeni az ördögöt azzal, hogy rossz fényt vetek mondataimmal a fiatalabbakra. Nem használjuk, nem alkalmazzuk a szókincsünk színesítésére, mert nincs rá igény. Ez elszomorító jelenség.

Innen folytatom…