2020. feb 28.

Olyan furcsák vagyunk mi, emberek...

írta: Hildaságok
Olyan furcsák vagyunk mi, emberek...

Nem hisszük el, hogy az egyszerű dolgok is lehetnek jók és olyasmik után kapkodunk, amelyek elérése után nem leszünk boldogabbak. Nem akarjuk észrevenni, hogy milyen csodás dolog felébredni, ablakot nyitni és inni egy finom kávét, mert ez olyan semmitmondó.

Nem értékeljük azokat, akik szeretnek bennünket, mert semmi küzdelem nincs benne, mert természetes és unalmas. Ha valaki értünk nyúl, felemel, elringat és igyekszik megmutatni, mennyire fontosak vagyunk neki, egyszerűen átnézünk rajta.

Kapcsolataink kiüresedése mellett észrevétlenül megyünk el,  mert beáldozzuk a lelkünket egy technikai vívmánynak, amelyről azt hisszük, többet adhat, mint egy meleg ölelés vagy pár dicsérő mondat.

Olyan furcsák vagyunk mi, emberek…Gyerekeink kezét elengedjük, és ehhez elméleteket gyártunk. Ha lusták és kényelmesek vagyunk nevelni, akkor azt mondjuk, a dacos gyerekből okos felnőtt lesz. Milyen könnyű így elbújni a valódi feladatok elől!

Pillanatok alatt megítélünk embereket, sorsokat anélkül, hogy gondolkodnánk vagy igyekeznénk a történések mögé látni. Azt mondjuk, ő rossz, mert elhagyta a párját, gyerekeit, mert nem küzdött, nem harcolt a családért, pedig a mi apánk sem tette.

Nem szeretjük a betegeket, a fáradtakat, az időseket, mert lassúak, hátráltatnak bennünket, pedig mi szárnyalnánk. Mégsem szárnyalunk, mert régen a sárba ragadt minden gondolatunk és arra várunk, hogy más gondolkozzon helyettünk.

Folyamatosan valami Igazit keresünk. A mellettünk élő igazi barát, szerető, feleség, férj, társ mind hamissá lesz az idők során, mert csak a gondolatink vezérelte hamis világnak hiszünk.

Képekben, képeknek élünk és erőnek erejével bizonygatjuk, hogy fiatalok vagyunk, erősek, szórakoztatóak, viccesek és boldogok.

Annyira szorongunk, hogy nem tudjuk elviselni önön középszerűségünket, pedig nemcsak a szép, tehetséges és a fiatal emberek találhatják meg a boldogság kék madarát.

Olyan furcsák vagyunk, mi emberek…Ha valaki más, mint mi, beszólunk neki, irigykedünk rá, haragszunk, mert több nálunk. Ha meg hozzánk hasonló, akkor degradáljuk, lúzernek nevezzük. Ha becsületes, kinevetjük, és dicsőítjük a pitiáner bűnözőket, akik a szabályokat könnyedén áthágják. Nem hiszünk már az adott szónak, mert nincs is mögötte tartalom, és hangosan kiabálunk, ha előbb vernek át minket, mint, ahogy azt mi is tettük volna.

Hagyjuk tönkremenni az életünket, mert a látszat rabjai vagyunk. Állatokat mentünk, vagy szitkozódunk mások kegyetlensége miatt, de a szomszédunkban lakót nem ismerjük. Nem segítünk az utcán fekvőnek, ha valaki összerogy a bánattól, de szóvá tesszük, ha hízott, fogyott vagy épp karikás a szeme.

Néha, amikor felemeljük a fejünket és szétnézünk, látunk valami jót. Nyílnak a virágok nem irigykedve egymásra. Énekelnek a madarak, ha épp esik az eső. A parkban lehajol az elhullott papírért egy idős úr. Olykor egy régi nagymama kuglófot süt, egy édesanya nadrágot varr és egy kopaszodó férj hazaállít árokparton szedett vadvirággal.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá