Így Nőnap után kicsivel azon gondolkodtam, mit is adtak nekem a nők az életem során. Voltak sokan, különböző szerepekben, különböző érzelmekkel és még különfélébb hatásokkal.

Az első, mint mindenkinél az a nő, aki a testében hordozott. Ő volt az, aki azzal, hogy nem mutatta ki a szeretetét, nem ölelgetett, nem szeretgetett és nem dicsért soha, mégis tanított. Arra, hogy meg kell tanulnom máshogyan szeretni, hogy azt, amit nem kaptam meg tőle, mert képtelen volt adni, el kell fogadnom. Egy életen át fájt, hogy nem nyújtotta kezét felém, hogy nem volt a megértő, elfogadó nő az életemben, aki büszke lehetett volna rám, mert több lettem, mint amire szánt. Tőle tanultam meg, hogy erősnek kell lenni, mert a gyengéken átgyalogolnak. ...

Az egyik legszomorúbb megtapasztalás napjainkban, hogy egyre kevesebbet beszélgetünk. Beszélgetés alatt a valódi, hagyományos beszélgetést értem, ne a virtuális pötyögést a telefonon emojikkal és minden mással tűzdelve. A beszélgetés, mint a kommunikáció legismertebb és legkifejezőbb formája, szinte háttérbe szorult az elmúlt évek során.

Mit is jelent beszélgetni? Teljes figyelmünkkel, testtartásunkkal, mimikánkkal egy másik ember vagy emberek felé fordulni, tekintetünkkel, szavainkkal részt venni egy értekezésben, társalgásban, reagálni arra, amit hallunk. Az emberi beszéd hangszíne, lejtése, a hang ereje mind-mind hozzátesz a mondanivalónkhoz, átalakítja, színesíti, sőt élettel telivé varázsolja. Ha beszélgetünk, ha ...

Biztos nagyon sokan tapasztalják, hogy zsúfolt mindennapjainkban egyre többször kerülnek olyan helyzetbe, amikor beszólogatnak nekik. Ha nem halad a sor elég gyorsan, ha valaki nem elég figyelmes és nem indul el a lámpánál tizedmásodperc alatt, ha valaki nem úgy néz ki, ahogy mások elvárják, ha valaki nem azt teszi, amit a nagy többség szerint az elfogadott lenne…És sorolhatnám végtelenségig. A türelem ma már ritka erény. Egyszerűen azonnal kell minden. A reakció, a vágyak teljesülése, a kívánságok, gondolatok kitalálása

Mindenki megjegyzést tesz a másikra, legtöbbször félhangosan, de egyre több a merészebb, meggondolatlanabb ember, aki minden jóindulatot mellőzve bírál másokat. Eljutottunk oda, hogy kendőzetlenül ...

Mária vállig érő haját botrányosan összekócolta az ősz eleji szélvihar. Elfelejtett egy laza selyemkendőt kötni szőke fürtjeire. Bosszúsan nézegette magát a piperetükrében, ahogy a csorba köveken lépkedett. 76 éves volt és jó nő. Nem hízott el, nem ráncosodott be nagyon és a szeme! A szeme a régi volt. Ha nem restellte volna, naponta flörtölt volna egy ötvenes tacskóval, aki mosolyogva pakolta a téglákat a közeli építkezésen. Ha ott haladt el, a szemtelenje, még rá is kacsintott.

Minden másnap úgy időzítette a látogatását Ellához, hogy biztosan lássa a férfit, az meg őt. Soha nem értette azokat a nőket, akik feladták a játékot és azt hitték, szerelem nélkül érdemes élni. Még a legjobb barátnője sem tudta ...

Erre természetesen van jó néhány válasz. Elsősorban azért, mert a tanításhoz, ahogy a focihoz is, mindenki ért. Mindenkinek van kialakult véleménye, tapasztalata. Foci esetében ez kissé nehézkesebb, de a véleménynyilvánítás akkor sem okoz gondot.

Azért szól bele, mert úgy érzi, joga van véleményt nyilvánítani. Joga van elmondani, amit gondol, ha van értelme, ha nincs, mert ma elég kimondani valamit ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat.  Ha van véleményem, és kimondom, akkor vagyok. Ez a szlogen. Azért is beleszól, mert a gyerekéről van szó, és ezt úgy éli meg, hogy a gyereke jogaiért ki kell állnia, még akkor is, ha a gyereke tett valamit, ami nem helyén való. Sokszor ez esetben is védi, magyarázza és hibáztat mindenkit.

...

Ezt a kérdést egy kopott, szürke falon olvastam. Egy bölcs graffiti. Nagyon megfogott. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az élet nem egyenlő a munkával, mégsem teszünk ellen. Természetesen nem azt gondolom, hogy nem kell dolgozni, mert semmi értelme. Sokszor valóban kevés, de mivel nincs, aki agyonüsse a munka kitalálóját, marad a robot.

Nincs annál szerencsésebb ember, mint aki megtalálja a munkájában az örömöt. Amikor értelmet nyer a befektetés, a ráfordított idő és türelem. Az alkotás öröme, az adni tudás, valaminek a létrehozása vagy egyszerűen az elvégzendő feladat is tud hatalmas elégedettséggel járni. Jó érzés, ha ezt meg tudjuk élni és nem kínszenvedés munkába járni. A munka lehet kiteljesedés, ...

Július közepe volt. A hőség elviselhetetlenül ragasztotta egymáshoz a tolakodó testeket a villamoson. A kislány erősen fogta nyafogó öccse kezét és rángatta fel a lépcsőn, amelyről kis híján lesodorta őket egy nyugdíjas néni, aki az egy szem ülőhely irányába gyorsult fel versenyautókat megszégyenítő sebességgel.

–      -   Fogd a kezét rendesen! – rivallt rá az anyja, aki az ikreket próbálta felvonszolni a lehetetlen járműre.

–        Fogom – válaszolta azonnal, nehogy az anyjának eljárjon a keze.

Anyja rá sem nézett, csak az érdekelte, hogy felférjenek, mert a nagy igyekezetben a babakocsi kereke beakadt egy résbe. Nagyot rántott rajta, de a kerék csak nem akart kiszabadulni. Az ikrek sikítottak. Egy férfi ...

Pedagógushiány van, ez tény. Tudjuk, tapasztaljuk, bárki bármit mond. Tagadni lehet, de felesleges. Nem véletlen. Valamikor azt gondoltuk, hogy pedagógusnak lenni elhivatottság kérdése. Soha nem fizettek sokat, soha nem a pénz volt a motiváló erő. Aki ezt az utat választotta, tanítani akart, adni, nevelni és gyerekek közt lenni, mert jó volt a csillagszemeket látni, figyelni a fejlődést. Régen is voltak gondok, problémák, de valahogy könnyebb volt orvosolni őket, mert a társadalom és a szülők a pedagógusok mellé álltak. Elfogadták a tudását, azt, ahogyan értékel, jutalmaz vagy büntet és megértették, hogy a jó szándék vezérli. Ma ez egészen máshogy van. Manapság a társadalom igénytelenebb, becsmérel és fenyegetőzik. Ami pedig a ...

A legtöbb szülő azt hiszi, hogy neki kell és messzemenően joga is van kijelölni a gyereke útját. Úgy hiszi, hogy a szülővé válás azt is jelenti, hogy utat kell neki mutatni. Néha mindenáron. Sokan olyan tudatossággal vállalnak gyereket, hogy már a fogantatástól a szülés pillanatáig tartó várakozásban eltervezik, hogy milyen sorsot is szánnak a gyereküknek. Az elsődleges a célok között szokott szerepelni az, hogy neki ne az az élet jusson, ami a szüleinek. Legyen jobb, érdekesebb és izgalmasabb! Kapjon meg mindent, amit a szülei nem! Éljen át naponta csodákat! Ez persze lehetetlen elvárás önmaguktól, a lehetőségektől és a gyerektől is.

Sokan hajlamosak elfelejteni azt az egyszerű tényt, hogy ahhoz, hogy ők most azok legyenek, ...

Ha unatkozik, hát unatkozzon. Azt a mondatot már alig merem leírni, hogy ez régebben nem volt téma. Nem érdekelt senkit, hogy a gyerek nem tudott mit kezdeni önmagával. Mindenkinek megvolt a dolga a családban és tette is. Ha a gyereknek akadt némi szabadideje a munka és a tanulás mellett, akkor azzal töltötte, amivel akarta, pontosabban, amire lehetősége volt. Senkit nem foglalkoztatott különösebben az, hogy kínlódik-e a semmittevéstől vagy lefoglalja magát számára izgalmas tevékenységgel.

Manapság jajong a szülő, mert azt látja, hogy a gyerek a tableten és a telefonon kívül nem tud más lehetőségben élvezetet találni. Ha netán ettől megfosztják, ami hatalmas vétek a gyerek szemében, akkor mintha fél kezét vágták volna le. Igaz, ...