Bár most még csak közeledünk egy tanév vége felé, egyszer elkezdődik egy újabb is. Van, akiknek most először. A felhőtlen ovis évek végnapjait járják sokan. Ballagnak, búcsúznak mindentől, ami felett eljárt az idő.

A legtöbb gyerekben megvan az alapvető kíváncsiság az iskola iránt. Nagyon vonzó az, hogy ott nem kell aludni minden nap, hogy ott sok érdekeset lehet hallani. A régmúlt időkben ezt valahogy úgy képzeltük, hogy a gyerekek kipirult arccal futnak az iskola bejáratáig, szárnyalva viszik a csodálatosan szép iskolatáskájukat és a tábla előtt várja őket a mindig mosolygós, kedves, vidám tanító néni. Ebből a sztereotípiából szinte már semmi nem igaz. A ma gyereke már tudja, hogy milyen az iskolai élet, bejár ...

Orsi sokáig nem hitte el, hogy van halál. Nem jelentett számára semmit a szó. Nem érte veszteség, nem látott sok fájdalmat maga körül. Nem tudta, hogy ez nem természetes. De mindenki tökéletesen játszotta a rá osztott szerepet.  Senki nem sírt, nem jajgatott, ha fájt neki valami, nem kesergett, ha elveszített valakit. Semmilyen állat, egy kedves élőlény sem volt a közelében, így egyáltalán nem tapasztalta meg, hogy egyszer minden elmúlik. A jó is, a rossz is, egyszer véget ér a közöny, elfogy az élet is. Sokszor gondolt arra a későbbiekben, hogy ezt a világot megteremteni és fenntartani pokoli erőfeszítésbe telhetett a körülötte élőknek.

Bogarakat látott a földön kimúlva, szúnyogokat, legyeket is csapkodott nagy elánnal ...

Nincs idő voltaképpen semmire. A ma embere nem akar a mában élni, nem akarja megélni a ma pillanatait. Vagy a múltba tekint, azon siránkozik, hogy mi volt jobb régen, vagy pedig a jövőbe, ami nincs is.

A jelen pillanatait nem akarja megélni, élvezni, nem is látja meg. Nem képes rá legtöbbször.  Ez a gyerekeinkkel kapcsolatban is nagyon feltűnő. Örökösen siettetjük őket. Legyen már szobatiszta, tudjon már beszélni egyéves korában, álljon fel, járjon gyorsabban, mint a szomszéd vagy a barátnőnk gyereke. A verseny a születés, de talán a terhesség pillanatában elkezdődik az ő életében. Mindig tele vagyunk elvárásokkal, de talán a gyermekeink felé a legsürgetőbbek és a legnagyobbak. A társadalom nem könnyíti meg a szülők ...

Napok óta a szerencsétlen szurikátáról szóló esettől hangos a net. Az ötödikes gyerek nem simogatni akarta az apró jószágot, nem kíváncsi volt, hanem bottal piszkálta. Azért piszkálta, mert tudni akarta, mit tesz a kis állat abban a helyzetben. Azért nyúlt hozzá, mert azt hitte, neki mindent lehet.  Azért tette, mert a többszöri figyelmeztetés számára egyenlő volt a nullával.

Azért, mert nem tisztelt senkit. Semmibe vette a felnőttek szavát. Belső értékei kevés lévén, nem tudta, nem akarta mérlegelni a tetteinek a következményét. Egyszerűen mindez azért történt meg, mert a mai gyerekek nagy részre nem hallotta még a NEM szót. Ha hallotta is, nem érdekelte, a jelentését nem ismeri. Az a tény, hogy a mai gyerekek ...

Anni úgy érezte, szép lassan megbolondul. Egyformán teltek a napjai, egyforma volt a nappala, estéje. Olyan rutinszerűen ment ki minden reggel a konyhába kakaót készíteni, hogy azt érezte, lassan a kanál magától beletalál a bögrébe. Ebbe az egyhangúságba nem vegyült egy csipetnyi jó sem. Fásult volt, unt mindent és mindenkit.

Tudta, hogy a gyereknevelés nem neki való, de Andris rábeszélte. Nem is rábeszélés volt ez, hanem egyszerűen lyukat beszélt a hasába. Nyúzta a nap minden egyes szabad percében. Egy kisfiúra vágyott, de olyan mélyen, ahogy még a legtöbb nő sem. Anni úgy érezte, talán a haláltól fél ennyire és azt hiszi, hogy a halhatatlanságának a kulcsa egy kisfiú. Egyszer ilyesmit mesélt neki, de akkor nem igazán ...

Egyre több helyen lehet azt olvasni, hogy a liberális nevelés megbukott. Lehet, de ettől a ténytől nem állt meg a Föld a forgásában és a szülők nem kaptak a szívükhöz, hogy jaj, most aztán mi lesz. A liberális nevelés amint láthattuk az utóbbi években, tényleg botrányos helyzeteket okozott a nevelés terén, de azt el kell mondai, hogy nagyon kényelmes megoldást is nyújtott. Mert nem kellett semmit tenni. Hagyni kellett, hogy a gyerek azt tegye, amit akar. Ha belerúgott a szülőbe a játszótéren, mert nem akart hazamenni, akkor belerúgott. Az anyuka legfeljebb egy erőtlen ejnye-bejnyét mondott, és meghunyászkodva hagyta, hogy a hisztis csemete századszor is lecsússzon a csúszdán a kettő helyett, amiben megegyeztek.

Hogy a gyerek ekkor ...

Kedves Szerelem!

Azt gondolom, végső ideje kimondanom azt, amit Veled kapcsolatban gondolok. Volt köztünk néhány randi. Volt sikeresebb is, és végződött néhány csúfos kudarccal, de azért meg kell mondanom, hogy csalódást okoztál úgy egészében véve.  Nem ezt ígérted….Mert hogy ígértél, az bizonyos. Sokat, sokszor, sokféleképpen.

Kezdetben, amikor még egészen kicsinyke voltam, azt hittem, hogy hozzád biztosan vezet egy út, ami lehet, hogy nem sárga, mint a Smaragdvárosba vivő, nem sima, mint a német autópályák, talán hosszabb, mint az El Camino, de azért az, ami várt rám, mégsem volt egy sétagalopp. Túl sokáig kábítottál azzal, hogy, hogy ha jó leszek, kedves, türelmes, odaadó, elfogadó, lelkes, bátor, szexis, akkor ...

Biztosan sok nő észrevette már, hogy a tükör a férfiakkal barátságban van.  Igaz, hogy a férfiak nagy része alig ismeri, így meg felületes ez a barátság, de ez nem gond nekik. Néhányuk köszönő viszonyban van vele, vagy csak odakacsint rá reggel futtában és nyugtázza, hogy napról napra sármosabb, nem hiába nézi annyira Vivike, a recepciós lány, aki alig lehet több 25-nél és formás a feneke.  Ez biztosan a kőbe vésett valóság. Valószínűleg a piramisok alatt is van egy ilyen kincs elrejtve.  Egy szép kis kerek kő, amelyen az van megírva, belekaparva, kiöntve, rögzítve és minden más egyéb módon megörökítve, hogy a férfit szereti a tükör.

 Érdekli ez a férfit? Aligha hiszem. Nem kacérkodik vele, az már tuti. ...

Úgy gondoltam, ideje írnom Neked. Így nagybetűvel Neked, mert az utóbbi időben elfelejtettem, hogy vagy. Elfeledkeztem rólad, mert valahogy hagytad, hogy ne gondoljak Rád. Vagy volt valami vagy valaki, aki fontosabb volt Nálad? Talán igen, pedig ennek nem lett volna szabad megtörténnie.

Sokszor, talán túlontúl sokszor voltam rosszban veled mostanában. Szapultalak, méregettelek, elégedetlen voltam Veled és nem akartam elhinni, hogy az én számomra Te vagy a legtökéletesebb. Pedig nem ezt ígértem.

Valahol a kamaszkor közepén a sok-sok pattanástól elborítva, amikor szörnyűséges dauerolt hajunkkal virítottunk, úgy 16 évesen még azt gondoltam, hogy minimum a világot fogod megváltani. Olyan, de olyan nagy tettet hajtasz végre, amelyhez ...

Hosszú nap volt. A hétfők közül is az egyik legrosszabb. Dóra főnöke már hajnalok hajnalán cirkuszolt. Kiborult valami apróság miatt és úgy ordított, mint egy vásári lókupec, amikor rájön, hogy átverték. Mindenki tudta a cégnél, hogy az a legfőbb baja, hogy a férje évek óta csalja, mégsem dobja ki. Dóra nem értette őt. Úgy érezte, ha neki lenne társa és ezt tenné vele, akkor az a minimum, hogy legyilkolná. A főnökasszony valaha szép volt. Látszott a vonásain a régi báj. De mára elhízott, tokát eresztett és a keserűség mély barázdát szántott a szája köré.

Olyan kellemetlen hangon rikácsolt egy határidő miatt, mintha legalábbis országok dőltek volna össze, ha tartják be. Legszívesebben odament volna hozzá, ...