2017. júl 29.

Nők, cipők, borzalmak....

írta: Hildaságok
Nők, cipők, borzalmak....

Előfordult-e már a történelem során, hogy egy férfit lázba hozott volna egy cipő, esetleg több? Nem hinném. A cipő maga a nőiesség. A férfiak azért vesznek meg egy cipőt, mert kell, mert hasznos. Képzeljünk el egy cipős szekrényt egy lakásban, amelyben férficipők vannak. Jó esetben kettő lesz benne, egy elegáns és egy sportcipő. (meg hat sportcipő takarásban)

Vannak olyan tárgyak az életünk során, amikkel nap, mint nap találkozik mindkét nem, mégsem jelent az egyiknek semmit sem, a másik, pedig fél lelkét is odaadná érte. Ezek közé tartoznak minden bizonnyal a cipők. Nem is lehet egyes számban említeni őket, nem azért, mert nem vagyunk féllábúak, hanem pusztán azért, mert egyszerűen nem fordul elő a világmindenségben, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 23.

A varázsszó: leárazás meg egyéb csalódások

írta: Hildaságok
A varázsszó: leárazás meg egyéb csalódások

A nyár kellős közepén ennek az egy szónak gyógyító ereje van. Gyógyír a női lélekre, ami egész évben arra a sorvadásra van ítélve, aminek a címkéjén az szerepel, drágaság. Nem, most, nem Gollam drágaszága, hanem az a fajta, ami visszatart bennünket attól, hogy megvegyünk minden felesleges dolgot. Bár egy nő számára igen kevés felesleges dolog létezik.  A sárga, 14 cm-es sarokkal virító szandál, a pink ruha piros szívekkel,  az egy számmal kisebb farmer, amelybe majd egyszer belefogyunk és sorolhatnám bőven, egyáltalán nem felesleges, mert akkor abban a pillanatban gyógyszerként funkcionáltak. Lágy balzsamként kenegették a lelkünket, mert épp bánatosak, kövérek, soványak, magányosak, elhagyatottak, szerencsétlenek vagy épp ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 19.

A bikini és a negyven feletti nő

írta: Hildaságok
A bikini és a negyven feletti nő

Most olvasom a neten a „szenzációs” hírt, hogy Eva Longoria 40 felett is csodásan mutat bikiniben! Ez aztán a valami pestiesen szólva. Negyven felett zsákban kellene járnia tetőtől talpig! És mekkora hírérték az, hogy fel mert venni bikinit! Hát még az, hogy jól is néz ki benne! Hogy is merte? Felháborító maga a gondolat is. Maga az az elgondolás, hogy egy negyven feletti nő jól nézhet ki, egyszerűen szenzációszámba megy a bulvársajtóban. Rögtön felmerül bennem egy pár kérdés… Meddig nő egy nő? Mikortól nő egy nő?

Vegyük csak az alapfelállást. Nem a nő, hanem csak a bikini az, ami ekkora szenzációt vált ki?  Rengeteg féle létezik. Egy nő azért vesz fel egy ilyen napozó cuccot, mert tökéletes a teste? Aligha hinném, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 15.

A nők és a kesergés

írta: Hildaságok
A nők és a kesergés

Eseget, borongós nyári nap van, nincs benne semmi szép. Ahogy olvasgatok a neten, lassan azt érzem, hogy azzal a meggyőződéssel kell leélnem hátralévő napjaim jókora hányadát, hogy valóságos bűn lesz rosszkedvűnek lenni. Minden nyúlfarknyi cikkecske, de minden léleklátó nagy cikkecske, bármilyen női és nem női oldal azt szajkózza, hogy mosolyogj, légy vidám, ne vegyél tudomást a körülötted lévő dolgokról és főleg azokról ne, amik benned játszódnak le.

 De mi van akkor, ha éppen most a rosszkedvemet akarom megélni? Ha azt akarom érezni semmi tocsogós önsajnálat nélkül, hogy nekem most nem jó? Mi van, ha érezni szeretném a keserűséget, az irigységet, a haragot, a fájdalmat? Ha ilyesmiket merek érezni, akkor én már nem ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 11.

A NŐ és az elismerés

írta: Hildaságok
A NŐ és az elismerés

Minden ember vágyik az elismerésre, ezzel persze semmi újat nem mondtam. De a nők talán jobban. Olyan fokú megfelelési kényszer van bennünk, ami a lelkünket fénysebességgel juttatná a pokolra egy jó szóért, dicséretért, ha szükségünk lenne rá.  Hogy miért nem kötünk minden egyes nap alkut az ördöggel a cél elérése érdekében? Talán csak azért, mert az ördög annyira elfoglalt, hogy nincs ideje túl gyakran figyelni ránk. Más oka nincs. Képesek vagyunk a bókért, talmi elismerésekért szerelmet, barátságot adni, jókedvet színlelni, eljátszani, hogy jók vagyunk, kedvesek vagy épp lelkesek.

Vajon mindenki bókja egyformán számít? Ha a férjünk azt mondja, ma nagyon csinos vagy, elolvadunk? Talán akkor, ha még friss a házasság, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 09.

Látónál....

írta: Hildaságok
Látónál....

Nagyon beszédes a szó. Látó…Ki a látó? Az, aki látni tud vagy mer azon az anyagi világon is túl, amelybe belekényszerülünk nap, mint nap? Mit jelent látni? Egyenlő az érzéssel, érzékeléssel vagy egy titkos ablakon való betekintés egy kevesek által nyitott másik létbe? Vagy a jövőbe? A sors könyvének a polcánál vajon megállnánk-e, hogy belelapozzunk, vagy sietve tovább mennénk, mert nem akarnánk szembesülni azzal, ami várhat ránk? Mi a nagyobb bennünk, a félelem vagy a kíváncsiság? Vajon ez igazi kíváncsiság vagy csak a jó érdekel bennünket? Csak az, amikor a metróaluljáróban elkapja a kezünket a sokszoknyás „jós”, aki annyit mond, hogy nagy utazás és gazdag pasi vár ránk? Megelégszünk ezzel egy sima hétköznapi ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 07.

Nők, pláza, kagylózás....

írta: Hildaságok
Nők, pláza, kagylózás....

Mindig is szerettem mozizni. Ülni és nézni az embereket, figyelni a gesztusaikat, ahogy esznek, beszélnek és az utóbbi időben azt is, ahogy telefonálnak. Ez utóbbi viszont nagyon unalmas tevékenység mármint megfigyelés szempontjából, mert olyan mértékben csak a telefonjukra koncentrálnak, hogy szinte kiveszik a lélek a tekintetükből. Nem látszik sok érzelem az arcukon, inkább csak mohó sóvárgás valami után, amit nem érnek el, vagy csak egy röpke mosoly, utána meg marad a kiapadhatatlan információéhség, amit nem is tudnak jóllakatni sohasem. Így már érdektelen lesz a viselkedésük, nem változik az arcuk, a mimikájuk egy bizonyos idő után. Nincs mit figyelni rajtuk.

De amikor az ember lánya bemegy a plázába egy júliusi napon, akkor ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 04.

Utazás...divat...Milánó

írta: Hildaságok
Utazás...divat...Milánó

Egy hete még vadul csomagoltam, most meg itthon írok. Ez is jó érzés, de készülődni, indulni még jobb.

Nyaralás alatt legtöbbször elengedik magukat az emberek, de most nem a jó értelemben vett felszabadultságra gondolok. Inkább az evésre vagy ruházatra. Együnk, amennyi belénk fér, mert hát kifizettük, s nehogy már ott maradjon. Ezért van az, hogy az all inclusive utazások végén sok honfitársunk nem csak egy kiadós gyomorrontással, hanem jópár felesleges kilóval tér haza. Mert hát eszünk, kényelmesben vagyunk, a strandról fürdőruhában, egyszál fecskealsóban besétálunk a szálloda éttermébe, azaz a férfiak, akik lazák, könnyedek és nem vívnak harcot a kilókkal. Így a fecskealsó és a többi a has jótékony takarásában alig ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 27.

A nő, ha nyaralni készül

írta: Hildaságok
A nő, ha nyaralni készül

Holnap utazom….A Paradicsomba. Egy közeli földi paradicsomba, ami nem csak csodálatos hely, de egyszerűen minden szögletében elragadó. A látnivalók, az ízek, a hangulatok, a hihetetlen szerelmek, lásd Rómeó és Júlia, Beatrice, Aida….Szóval az ízek, imák,  szerelmek közeli hazája számomra itt van, itt lesz nem sokára.

És pakolok. Három napja öt napra. Valaki ma azt kérdezte tőlem, hogy hány ruhát tettem be. Tudja a rosseb, nem számolom, de azt tudom, hogy a bőrönd tele lesz. A napok száma nem fontos. Van jó magyarázatom a teli bőröndre! Mert ugye nem lehet csak öt ruhát vinni, én nem férfi vagyok, akinek elég lenne három póló, egy nadrág és némi váltás alsónemű, ami nem biztos, hogy megegyezik az eltöltendő napok ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 25.

Nyár, nyaralás és hazugságok....

írta: Hildaságok
Nyár, nyaralás és hazugságok....

A nyaralás elvileg egy csodálatos dolog, hiszen pihenés, kikapcsolódás, új élmények, új környezet. Egész évben erre készülünk, ez éltet bennünket, meséljük a habos-babos tavalyi emlékeket, amelyek az idő múltával kellemesen megfényesedtek…De legtöbbször mindez csak illúzió.  Nehéz nyaralni. Egész évi robotban vagyunk, szinte minden nap azonos,  azonos gondok, azonos emberek, azonos körülmények, és amikor van egy hét lehetőségünk arra, hogy erről megfeledkezzünk, egyszerűen nem tudunk kikapcsolni.

A nyaralás nem az a csodás tengerpart fehér homokkal, amit a képeken látunk, hanem hosszú, macerás izzadságszagú előkészületek sora. Mi lesz a kutyával, a lakással, a virágokkal, a munkával és sorolhatnám tovább a ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása