Csak tíz évet késtem. Vagy talán egész életemben sikerült késnem. Nem tudom.

Abban a korban, amelyből én jöttem, a fényképek jóval ritkábbak voltak és kevés mosolygós arc volt rajtuk. A gyerekek gyerekruhában jártak, nem pózoltak kis felnőttként. A felnőttek sokkal idősebbnek tűntek, mint a mostani, hasonló korúak. Abban a világban a gyerekek sokat játszottak, de a telefon és óra nélkül is pontosan haza kellett érniük, mert a vacsora mindig ugyanakkor volt, no meg az ebéd is. Senkinek nem jutott eszébe, hogy esetleg később enne, mert az egyszerűen nem volt szokás. Azokban az időkben a gyerekek nem voltak a felnőttek barátai és nem is uralkodtak felettük. Senki nem gondolt arra, hogy haverkodnia kellene a gyerekével, vagy arra, ...

Adva van egy macska, ami egy langyos, tavaszi napon, életének első pár hónapjában betéved egy óvoda területére. Fehér, kedves, bújós és végtelenül barátságos. Persze kedvenc lesz. Az egyik óvónő befogadja, dédelgeti, eteti és körbeveszi olyan szeretettel, amit egy állat csak kaphat az embertől. A cica kezdetben menekül a sok ovis elől, de aztán megszokja, hogy folyton simogatják, kergetik és olykor megrángatják a   farkát is. A sztereotípia az, hogy a gyerekek szeretik az állatokat. Tízből 3 biztosan állatorvos akar lenni, folyton könyörög egy háziállatért, amelyre sok olyan ígéretet tesz, amit nem teljesít. A mai gyerek mindent akar, természetesen állatot is. Húsvétra nyulat, karácsonyra, ha lehetne, rénszarvast is. A ...

Már a cím is árulkodó. Nem azért vagyunk a világon, hogy teljesítsünk. Jó lenne élni, nevetni, játszani, játszva tanulni, kipróbálni minden ökörséget, megcsodálni a legapróbb dolgokat is. Erre a kisgyerekek még képesek. Nem veszett el belőlük az érdeklődés, mert kavicsokat szedni, csigákat menteni az út szélén, a porban hemperegni mindegyik szeret egy ideig. Talán később is szeretne, ha nem vennénk el tőle az örömöt örökös szülői figyelmeztetéssel, amelyben a ruha tisztasága felülírja a gyerek kedvét, kíváncsiságát. A gyerek, ha hagyjuk, természetes módon fedezi fel a világot. Töpreng, megfigyel, nézelődik, és sokszor úgy tűnik, mintha nem csinálna semmit, pedig olyankor is tevékenyen részt vesz a saját ...

 Ez nincs a tervekben. Amikor elvégezzük a főiskolát, egyetemet, dolgozni kezdünk, akkor még elképzelhetetlennek tűnik. Vagy tűnt akkor, amikor még a régiek valóban tele voltak vágyakkal, elképzelésekkel. Így volt ez a tanítással is. A tanítás nem munka, hanem hivatás, mondták körülöttünk oly sokan. És valóban láttunk olyan embereket, akik benne éltek a munkában, akik azzal keltek-feküdtek, hogy ötleteken agyaltak, amikkel változatosabbá tehették a munkájukat. A gyerek volt a központja minden gondolkodásnak, de nem a mai értelemben. A tanárok, tanítók, a pedagógustársadalom azt szerette volna elérni, hogy mindenki elérje azt a magaslatot, amelyre kapaszkodni tudna és a tehetségéhez, a szorgalmához és az egyéni képességeihez ...

Kicsit hamiskás a cím, mert végtelen naivság azt hinni, hogy a holnap valaha is kiszámítható lett volna. Viszont sokszor úgy érezzük, talán tervezhetőbb volt régen. Az emberiség, amióta világ a világ, mindig is szeretett volna bekukkantani a jövőbe, csak egy pillanatot elcsípni és érezni, talán van még valami, amiről nem tudunk semmit. De ez a vágy örökös vágy marad, bár sokan hiszik, hogy a holnap egy szeletét megláthatják különleges látók, jósok segítségével.

A mi kis holnapunk, a valódi, nem a messzi, hanem a ma holnapja egyszerűen már nem tervezhető. A társadalom gyökeres átalakulásával elveszítettük azt is, hogy reményt kapjunk a jóra. Régebben, és mindig ezt írom, de valóban régebben, nem ezer éve, talán ...

A holló a hollónak nem vájja ki a szemét, de nő a nőnek igen gyakran. Legtöbbször azt kérdezik a magazinok cseppet sem nívós tesztjei, hogy mit nézünk meg mi, nők elsőként a férfin? Erre lehet válaszolni azonmód mindenfélét, de valószínűleg a mellette álló nőt nézzük meg a legbehatóbban. A nők vérre menően kritizálnak, lesnek és figyelnek, de nem a férfiakat, hanem egymást. Pontosan tudják, hogy kinek milyen éjszakája volt, hogy áll a barátnőjük, kolléganőjük házassága, milyen a szexuális élete, vajon jól főz-e, jár-e konditerembe és ha igen, akkor minek, hiszen egész nap eszik. Nagyon kegyetlenek az ítélkezésben és, ha valakit nem kedvelnek, akkor csípős megjegyzéseiktől Rafael arkangyal sem mentheti meg a kiszemeltet.

Még ez is! – gondolta ingerülten Lili, amikor felhívta a temető gondnoka. – Beszakadt a sírkő.

Ezt majdnem nevetve közölte vele az öreg Janó, aki nem is volt öreg, de mindenki úgy tekintett rá. Lehet, hogy már gyerekkorában is ráncos volt az arca. Legalábbis Lili emlékeiben mindig úgy élt, mint az az apó, Csontváry festményén, ami a konyhájuk falán állt időtlen idők óta. Janó nem csak örök öregséggel, de emlékezet nélkül született. Pontosabban csak a régi dolgokra emlékezett, a tegnapi történések eltűntek nála a süllyesztőben. Már az is csoda, hogy telefonálni megtanult valahogyan. De csak vezetékesen. Ordított bele veszettül, de használta.

Hatalmas esőzések áztatták a falu termékeny talaját egész tavasszal. ...

Ez nem az az úti cél, amit az ember mosolyogva vár. Két hónapig, belülről trenírozva önmagam, olvasva a tényekhez, próbáltam elhinni, hogy lehet ott erősnek lenni. Természetesen a barátok, kollégák enyhe sajnálkozással vették tudomásul, hogy míg mások Barcelonában vagy Prágában múlatják az időt, én valami önkínzó módon az egyik leghírhedtebb haláltáborba készülök. Hiába hisszük azt, hogy mindent hallottunk már és a borzalmakat nem lehet fokozni. Felesleges azt gondolni, hogy ez egy elkerülhető úti cél lehetne, mégis azt vallom, el kell menni oda. Nem azért mert előtte nem volt ekkora gaztett a világon. Nem azért, mert a zsidók kiirtása precedenst teremtett és akkor, amikor azt hittük, hogy az emberiség tanult, ...

Amikor pár évvel ezelőtt az egyik kereskedelmi tévé megkérdezte az utca emberét, hogy mit ünneplünk március 15-én, akkor hallhattunk pár cifra választ. A Himnusz felismerése és folytatása is komoly gondot okozott sokaknak. Meggyőződésem, hogy ez most is így lenne. Az általános iskolákban 8 éven keresztül állják, unják végig a gyerekek azt az ünnepséget, amit erre a napra készítenek a többiek.  Minden évben legalább kétszer hallják a legszebb énekünket. És alig ér valami célba. Megtanuljuk kínkeservesen, hogy volt egy fiatal srác, akinek a verseit folyton magolni kell és még néhányan, akik  lázongtak, kicsit többet akartak az adott társadalomban. Ez akár az őskorban is lehetett, olyan távoli, majd kirobbantva a forradalmat ...

Napok óta minden fórum tele van a mobilozás és a halál témájával.  Létre jött egy eszköz, amely gyökeresen megváltoztatta az embereket. Drasztikus módon úgy is, hogy egy kamasz belehal a virtuális világ nyújtotta lehetőségek kutatásába. A nem létező világ magához vett egy újabb lelket, amely nem volt képes megérteni a test halandóságát. Egy kamasz soha, de soha nem fogja megérteni és elfogadni, hogy ő halandó. És ez nem is lenne baj, mert nem erre kell gondolnia, hiszen előtte az élet.  De a legnagyobb döbbenetet az okozza, hogy a telefon úgy kiszippantja az elméjét, hogy nem tud másra figyelni, meg nem is akar.

Egy 16-17 éves, felnőttkor előtt álló ember nem fogja elfogadni a felnőttek figyelmeztetését. Nem tudja, hogy a ...