A 21 század első harmadának mindennapjaiban sajnos még mindig gyakran fordul elő gyermekbántalmazás. Sok szülő egyszerűen tárgyként kezeli a gyermekét, és nincs tisztában azzal, milyen károkat okoz mondataival, folytonos minősítésével és tetteivel. Még mindig túl sokan hiszik, hogy a gyermek a szülő tulajdona, és bármit tehet vele. A mai modernnek nevezett társadalmunkban egyáltalán nem ritka a verés, a gyerek meglegyintése jó szándékból vagy a pofon, amely talán a legérzékenyebb, mert azon a testrészen történik, amelynek segítségével életre kelnek az érzelmeink.

 Csak "egyszer"megütni egy gyereket vagy alaposan elfenekelni,szinte ugyanaz, mert  mindkét esetben testi erőt alkalmaz a felnőtt egy másik emberi lény felett csak ...

   Amikor néha hosszabban figyelem magam a tükörben, meglátom az arcomban anyám. Gyerekként mindig azt hallottam, hogy ez a kislány tiszta apja, de én semmit nem tapasztaltam ebből, talán csak a szorongás maradt bennem ilyen mondatok után. Apám pocakos volt, szeretett enni és vad haragjától nagyon féltem. Azt gondoltam, nem lehetek ilyen. Már a nézésétől is majd összepisiltem magam, ezért soha egy feleselő szó nem hagyta el a szám. Rettenetes félelemmel hallgattam tömör mondatait, és vártam, mikor veszi elő a nadrágszíjat. Kamaszként olykor, ha nem látta, gondosan vizsgáltam az arcát, de semmi hasonlóságot nem tapasztaltam. A kövérsége azonban megriasztott. A családban előre megmondták, szinte kódolták belém, hogy harmincéves ...

  Tavasszal, amikor váratlanul online oktatás részesei lettek mind a pedagógusok, mind a gyerekek, azt hittük, valami elindul. Persze sok minden kiforratlan, nehéz és olykor sikertelen volt, de valami elkezdődött abban a furcsa helyzetben. Kicsit elhittük, hogy a szülők megértik, átérzik majd, mit jelent a 21. század első felében tanítani egy gyereket. Természetesen nem vártuk el, hogy elvégezzék a munkánkat, csak a lehetőségek akkor olyanok voltak, amilyenek, mégis bíztunk benne, hogy több megértésre találunk. Ahogy elmúlt a vész, ahogy közeledett a nyár, úgy tűnt el a megértés és az elfogadás is. Sokfelől hallottunk negatív kritikát is, ami persze lehet, hogy jogos is volt.

Most megint nem jó semmi. Ha egy pedagógus ki meri ...

Talán közhelyesen hangzik a tény, hogy alig olvasunk. Úgy egyáltalán bármit. A járműveken elvétve lehet látni valakit, aki könyvet vagy újságot olvasna. Egyetlen dolog, amin keresztül a betűk eljutnak hozzánk, a telefon. A számítógépen át ritkábban, mert nem tudjuk a hátunkra venni.

Nem olvasunk, nem tudunk olvasni, és már igen szűk az a réteg, amely képes az elolvasottakból képet készíteni magának és látni, láttatni, amit elképzel.

Először is nem tanulunk meg jól olvasni. Mivel szélmalomharc a pedagógus követelése, hogy olvasson a gyerek, és kérése, hogy olvassanak a gyereknek, ezért kimarad a gyakorlás és majdan az értés fogalma. Mivel a tudás, mint érték leértékelendőben van, ezért egyre kevesebben biztatják ...

Egyenjogúság van, mondjuk bátran. Nincs. Talán nem is lesz. Amíg férfiak döntenek vezető pozícióban arról, hogy mi legyen egy női test sorsa, addig nem lehet. Lengyelország nagyvárosaiban tüntetnek. Azok a férfiak és nők vonulnak utcára, akik nem értik, hogyan dönthet a parlament arról, hogy még jobban megszigorítja, az amúgy is szigorú lengyel abortusztörvényeket.

Hétfőn kimondták, hogy a nőknek akkor is ki kell hordaniuk a bennük lévő magzatot, ha az sérült, vagy semmi esélye a túlélésre, vagy nagyon erős fogyatékkal születik. Vajon mi érdeke egy kormánynak ilyen döntést hozni? Milyen haszna származik mindebből? Döntenek, mert megtehetik. Döntenek úgy, hogy az ott lévőknek is van anyjuk, feleségük és lányaik. Vajon ...

Napok óta bosszantotta a gólya. Figyelte, amint akkurátusan fészket rak, ahogy hordja az ágakat és azt is, ahogy megérkezik a párja. A tojó az utolsó simításoknál futott be. Körözött az égen jó ideig, aztán, mintha valami egyezményes jelet váltottak volna, leereszkedett. A telek legvégében állt egy romos kőház, valamikor lakhatták, mert kémény is volt rajta. Oda építkezett a hím. Azon töprengett, vajon honnan tudta a késve érkező, merre van a párja? Vagy ez csak olyan magasból való szemezés volt, és miután kölcsönösnek bizonyult, leszállt? 

A ritkás erdő mellett egy elmocsarasodott horgásztó csalogathatta őket ide. A fák néma árnya sejtelmessé tette a partot. Amikor köd szállt le, Karolinát az angol lápvidékre ...

  Mindenki a maszkról beszél, ki szidja, ki pajzsként éli meg, hogy hordjuk. Folyamatosan nézem a gyereket, akik rugalmasan megszokták, mint minden mást. Alkalmazkodtak. Az osztályterem ajtaján kilépve azonnal visszafordulnak, és már mondják is: jaj, a maszk. Pár hónapja még elképzelhetetlen lett volna. Ha végigmegyek a folyosón, szembejönnek velem a volt tanítványaim, és nem ismerem meg őket. Hiába mosolygom, nem látják. Ahogy én sem az övékét.  A szemem kevés ehhez. A mosoly görbéje elhal egy rongydarab alatt. Elveszik a biztatás, a kedvesség, a jó szándék, az elnéző vigyor. Nem tudom jelezni, hogy egyetértek, vagy épp fintorgok valami miatt. Pontosan tudom, hogy a maszk mellett voksolók ezernyi okot fel tudnak sorakoztatni, én ...

Mindig október második vasárnapján volt és van falum búcsúja. Gyerekként nem nagyon értettem, ki és miért vagy mitől búcsúzik, de azt tudtam, hogy a búcsú nem szomorú dolog. Hogy a csudában lenne, mikor tele van színnel, élettel?

  A búcsúsok, ahogy hívtuk a vándorkörhintásokat, már egy hónappal előbb lakóbuszaikkal beköltöztek a piactérre, ami a községháza előtt volt. Ilyenkor a busz lakóit figyelve láthattuk, milyen lehet egy kóborló élet. A gyerekek, volt mindig kisebb-nagyobb, iskolába jártak, akkor épp nálunk egy hónapig. Gyanúsan lesegettük őket, mert nehezen illeszkedtek be, nem tudtak semmit, vagy épp verekedésbe kezdtek az osztálybeli nagyszájúakkal. Valahogy csak a fiúkra emlékszem, mert azokat figyeltük, ...

  Szeptember 25. napján lett volna anyám hetvenhét éves, ha megérte volna. Én biztos voltam benne, hogy halhatatlan, mert nála keményebb, erősebb asszonyt keveset ismertem. Keménységét gyerekként nem értettem, fájt is, de erejét a mai napig csodálom. Voltak pillanatok, amikor be mert engedni az előttem való életébe, és ilyenkor mindig titkos kapukat láttam megnyílni. Persze nehezen tudtam elképzelni, hogy cifrán káromkodó, cigarettázó és keveset mosolygó anyám volt valaha gyerek is. Valamiért nem tudjuk jól elképzelni, hogy előttünk is van élet. Mindannyian tisztában vagyunk, hogy régi történések juttatnak bennünket oda, ahol tartunk, alakítanak, mégsem akarjuk elhinni, hogy másokkal is ez történik.

Nincsenek emlékeim a ...

  Kis faluban nőttem fel. Az emberek úgy éltek ott, ahogy minden más kisebb településen. Legtöbben a földeken dolgoztak, az asszonyok közül sokan otthon. A mindennapok egyszerű múlása közepette a pletyka hozott színt az életükbe. Szerettek pletykálkodni, jóízűen kibeszélni valakit, és rendre ki is színeztek minden történetet, ahogy az kellett. Aki megélte, valószínűleg nem volt boldog tőle, de valami egyszerű cinkossággal a szívben mindenki sejtette, hogy nem úgy van az, ahogy mondták. A bántás, ha olykor csúnya is volt, egy idő után megfakult, vagy szerettük ezt hinni.

A mindennapi munka után, amíg szép idő volt, az utcasarkon gyülekeztek az asszonyok. Hozták a sámlit, volt, aki a fonott karosszékét kapta fel, mert az ...