Ha régi húsvétokra gondolok, nem jutnak eszembe ilyen meleg napok. Mintha még igazi tavasz lett volna, és az orgona nem nyílt volna áprilisban.

  Kislányként gyűlöltem a húsvétot. Nagyon zavart, ahogy Jézust a kereszten láttuk. Akkor, de csakis akkor élőnek tűnt. A feltámadást csodálattal hallgattuk, bár semmit nem értettünk belőle. A plébános elmesélte. Ismertem Pétert, aki háromszor tagadta meg Krisztust. Gyerekeszemmel nem tudtam felfogni, vajon miért ő lett a mennyország kapujának őrzője? Már a Földön is csalódást okozott. Vajon hogy járhat neki ilyen felelős beosztás?

  Nagy ünneplés nem volt, mert anyám semmilyen ünnepet nem szeretett. Nem is tartottunk meg szinte semmit, beleértve a születésnapokat és a ...

Bella óvatos mozdulattal rajzolta körbe a szemét. Hiába mondta neki sokszor a húga, hogy csak alul húzza ki zöldre, ő nem fogadta meg a tanácsot. Így kissé úgy nézett ki a szeme, mintha körpenész telepedett volna rá. Vizsgálta a szempilláját, ami hosszú volt és sűrű. A legszexisebb az arcán a rongyos kis ráncok mellett, amik a szája sarkában tülekedtek. Negyvenhárom évesen talán még ráértek volna birtokba venni a bőrének kiadó területeit, de nagyon siettek, az egy biztos.

  Minden más is nagyon sietett az életében. Legfőképp ő maga, mert egyelőre úgy látszott, nem hosszú létben kell gondolkodnia. Amikor ezoterikus barátnője azzal jött, hogy márpedig ezt a sorsot ő választotta magának, akkor egy hajszál választotta el ...

  Az én csendem napsugaras. Meleg csend ez, szótlan. Vannak beszédesek is, de azok elkerülnek. Emberi szó nem zavar meg. Enyhe szellő meglibbenti a fák ágait, mintha most integetnének. Még sincs így, hisz a fák a saját kegyelemmel teli életüket élik. Nem törődnek más halandókkal. Csak a viharral pörölnének, mert az derékon ragadja őket és meccset játszik velük. Ha elvonul, a vesztesek halkan, elpilledve lesik, vár-e rájuk jobb sors egy üres nappaliban vagy kamrában polc gyanánt.

Az én csendem vadvirágos. Puha, illatos. Nem vár semmit, nem vár senkit. Futó léptek nem tarolják, ismeretlen kezek nem szaggatják. Színes, tarka, nem fakuló. Festő vásznán a sarokban lapulna. Egy nagy eső elmoshatná. Lassan folyna, felolvadna.

Az én ...

Hetek óta más világ van. Hetek óta zeng a média bajtól. Nem lehet nem tudni és nem elfogadni, hogy változásra van szükség. A technika, a civilizáció okozta millió haszon és kár mellett, az emberiség is változásra kényszerül. A napokban egyre durvább cikkekben ecsetelik a lélegeztető gépek használatának részleteit. Az elrettentés a cél, a félelemkeltés ugyanennyire. Kevés olyan ember van köztünk, aki nem sejti, hogy valóban szörnyű lenne kórházban feküdni, fulladozni, felfekvésekkel küzdeni.

Mégis bánt is, mégis zavar, hogy oly sokan ítélkeznek mások felett. Az egész világon, hazánkban is, sokaknak nem adatik meg, hogy kertjük, udvaruk legyen. Az emberek jó része eddig sietett, sportolt, utazott, világot látott. Most nem ...

Három hete fordult ki a világ a sarkából nálunk. És azóta az emberek is. Nagyon nehezen változunk és tanulunk. A bántás, a kritizálás állandósult. Mintha nem vennénk észre, hogy megkaptuk a változtatás lehetőségét.

Igen, az idősek. Leéltek egy hosszúnak tűnő életet jól, rosszul, nehezen, küzdelmekkel és sok-sok változással. Voltak megszokott napjaik, rutinjuk, hibáztak, megjavultak, szerettek, gyűlöltek, tolakodtak, siettek. Voltak szépek, fiatalok, szerelmesek, csalódottak, ránctalanok. Csaltak, csalódtak. Erre pár hete mindenki megköveteli, hogy észszerűen gondolkodjanak. Mert mindenki értük van. Ez természetesen féligazság. Féltjük őket, de talán a féltésnél többször szidjuk is. Mert értetlenek, mert teszik, amit eddig. ...

 Hányszor mondtuk sietősen, kapkodva, sajnálkozva, ironikusan, kétségbeesetten? Megmondani se lehetne.  Most az idővel az életet kaptuk meg. Hatalmas ajándék ez, még ha sokan képtelenek elfogadni. Időt kaptunk a csendességre, a visszafogott viselkedésre, a türelemre, a gondolkodásra és magára szeretetre.

Időgépbe szállhatott most a világ, amely visszavitt a nem is olyan régen elhagyott életünkbe. Hirtelen előkerültek a régi fényképek, amelyeket még megérinthetünk. A cipős dobozban eddig halomban álltak vagy csak úgy rendezetlenül a fiókban, és már csak néha emlékeztünk a szép fiatal tekintetekre, amelyek tele voltak reménységgel, hittel és akarattal. Annyira váratlanul tört ránk a rossz, hogy fejbe kólintott bennünket. Kinyílt ...

  Azon a héten már másodszor látta Roli biciklijét annál a kőkerítésnél. Hanyagul volt odatámasztva, és várta a tulajdonosát, aki a sárga házban múlatta az időt. Kedden és most csütörtökön szorosan a rózsaágyások mellett. Arra azért ügyeltek, hogy tövis ne kerüljön a gumik közelébe.  A tövis egészen másban tett kárt, amit nem lehetett egy ragasztott folttal elintézni, hogy utána guruljon tovább az élet. 

  Mindkét alkalommal váratlanul kellett beszaladnia a faluba, mert figyelmetlenül vásárolt. Hol a tojást felejtette el, hol meg az élesztőt. Cetliket sosem írogatott magának, azokat mindig nevetségesnek érezte. A memóriája tökéletesen működött. Legalábbis így hitte. Ám a második feledékenység kissé ...

  Ez az a pálya, amit vagy szívvel-lélekkel csinál az ember, vagy sehogy. A sehogy gyorsabban kiderül, mint gondolnánk. Lehet jelen lenni egy osztályban úgy, hogy nem szeretjük a munkánkat, nem kedveljük a gyerekeket és utáljuk magát a tanítást is. Azonnal lerí rólunk, ha hamisak vagyunk, ha erőltetetten játsszuk a szerepünket.

Mintha évtizedek teltek volna el a múlt hét óta. A meg nem becsült, folyton bírált, rosszul fizetett pedagógus társadalom rávetette magát az online oktatásra. Mindenki azonnal érzékeltetni akarta, hogy csodálatos munkaerő. Furcsa ezt megtapasztalni.  

Több szempontból is. Először is a pedagógus nem tökéletes. Nem kell ezt mutatni még ezekben a napokban sem. A legtöbben nem értenek az online felületek ...

Amikor még nem így hívták, hanem egyszerűen csak otthoni munkának, vagy ház körülinek, akkor sem volt minden habos torta. Anyámnak, ha otthon is volt, azért bőven akadt teendője. Bár büszkén dicsekedett vele, hogy neki nem kellett napszámba járnia, apám eltartotta. Ő mondta így. Később annyira nem volt hálás ezért.  Hamar elfelejtette a sikertelen házassága kicsinyke jóságát.

Két udvarunk volt. Az első és a hátsó. Az elsőben más helyen virágoskert volt, diófa, alatta egy pad. Vagy csak álmaimban. Nálunk veteményeskert és téglarakás a fal mellett. Gaz lepte a kerítést rövid idő belül, ha nem néztünk oda. Mindig vágytam arra, hogy nálunk is legyenek rózsabokrok, tulipánok vagy egyszerűen csak krizantém, ami mindenkinél ...

Ha egyszer vége lesz ennek, többet fogok nevetni. Úgy járok majd az utcán, hogy tornacipőmben is sikkes nőnek látszom. Hajamat szanaszét fújja a szél és nem akarok majd szelfit csinálni minden második utcasarkon. Nem panaszkodom egyszer sem, hogy sok a háj a derekamon és a fiatalsággal cicázom.  

Ha egyszer vége lesz, soha többé nem akarok koporsókat látni. A halálnak fityiszt mutatok és hangosan kiabálom, hogy élni a legegészségesebb. Kimegyek az utcára festetlenül. Nem lesem, hogy van-e jobb táska az enyémnél. Ha rám fütyülnek munkások egy tetőn, fejemet el nem fordítom. Kacsintok egyet és úgy mosolygok, hogy eszükbe jusson, de jó is dolgozni.

Ha vége lesz a borzalomnak, nem nyavalygok. Elhiszem majd, hogy másoknak is fájhat, ...