Szeptember 25. napján lett volna anyám hetvenhét éves, ha megérte volna. Én biztos voltam benne, hogy halhatatlan, mert nála keményebb, erősebb asszonyt keveset ismertem. Keménységét gyerekként nem értettem, fájt is, de erejét a mai napig csodálom. Voltak pillanatok, amikor be mert engedni az előttem való életébe, és ilyenkor mindig titkos kapukat láttam megnyílni. Persze nehezen tudtam elképzelni, hogy cifrán káromkodó, cigarettázó és keveset mosolygó anyám volt valaha gyerek is. Valamiért nem tudjuk jól elképzelni, hogy előttünk is van élet. Mindannyian tisztában vagyunk, hogy régi történések juttatnak bennünket oda, ahol tartunk, alakítanak, mégsem akarjuk elhinni, hogy másokkal is ez történik.

Nincsenek emlékeim a ...

  Kis faluban nőttem fel. Az emberek úgy éltek ott, ahogy minden más kisebb településen. Legtöbben a földeken dolgoztak, az asszonyok közül sokan otthon. A mindennapok egyszerű múlása közepette a pletyka hozott színt az életükbe. Szerettek pletykálkodni, jóízűen kibeszélni valakit, és rendre ki is színeztek minden történetet, ahogy az kellett. Aki megélte, valószínűleg nem volt boldog tőle, de valami egyszerű cinkossággal a szívben mindenki sejtette, hogy nem úgy van az, ahogy mondták. A bántás, ha olykor csúnya is volt, egy idő után megfakult, vagy szerettük ezt hinni.

A mindennapi munka után, amíg szép idő volt, az utcasarkon gyülekeztek az asszonyok. Hozták a sámlit, volt, aki a fonott karosszékét kapta fel, mert az ...

A nyár utolsó napján belopta magát az ősz az iskola falai közé is. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ez a tanév más lesz.

Az iskola mindig is különleges helyen volt az életünkben, Meghatározták szépségét és csúfságát a bennünket tanítók, nevelők, a barátok és az események is, amelyek elkísértek emlékként évtizedekig. Születtek hatalmas barátságok és szerelmek is, és történtek kellemetlen dolgok is, mert hiába tagadnánk, a folytonos feszültség, készenléti állapot egy dolgozatra, felelésre sokaknak nagy stressz jelentett. Bármi is történt, elképzelhetetlen lett volna, hogy heteken, hónapokon át féljünk. Féljünk és ujjal mutogassunk azokra, akik köhögnek, lázasak vagy netán hánynak. Hirtelen ellenség lett ...

1979 februárja

Kimondták a válást. Misi irtó dühösen ült be a Skodájába és azonnal elhúzott inni a haverjaihoz.

Nem volt hideg, inkább kora tavaszi szellő uralta a délelőttöt. Amikor kijöttem a bíróságról, azonnal fel akartalak hívni. De elvetélt ötletnek tűnt. Mit mondhattam volna? Hogy hiányzol és megint csak te kellesz? Nevetségesen hangzott, bár ennél igazabbat azóta sem éreztem.

Leültem az első padra és rágyújtottam. Néztem a rohanó embereket, a döcögős forgalmat és semmi dolgom nem volt. Aznapra szabit vettem ki.   Senkinek, még Julinak sem árultam el, hogy másodszor is elválok, mert elkezdett volna sopánkodni. 28 évesen már több tapasztalatom volt a házasságról, mint másoknak egy életen keresztül. ...

1967 ősze

Amikor elkezdődött a suli, kicsit mindketten úgy gondoltuk, ez semmin nem változtathat. Hamar rájöttünk, hogy mégis. Én harmadikos lettem, te pedig másodéves a Műegyetemen. Különórára is jártál egy vénséges vén nőhöz, valami Olgához, akinél angolul tanultál. Elmondtad, hogy máshol szeretnél élni. Ott, ahol szabadság van.

Nem értettem, mit jelent a mondat, hiszen én mindig szabad voltam. Bizonyos fokig. Ám ezt a szabadságot úgy szerettem, ahogy van. Nem vágytam többre. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy feleségül veszel pár év múlva.

Ha nem tudtál értem jönni, azonnal elképzeltem, hogy csinos egyetemista lányok zsongnak körül. Mindegyik vékony és mérhetetlenül okos. Mi más lehetne, ha egyetemre ...

  A nő elmélázva ült az ágy szélén. Kibámult az ablakon, majd lassan vissza a betegre. Ott feküdt a férfi, aki szinte egész életének részese volt. Tizenhattól egészen mostanáig. Már csak valószínűleg napokig. Remélte, hogy a születésnapján még köszöntheti. Csak 52 éves lesz. És nem sokára halott.

Nem lett sokkal soványabb az elmúlt három hónap alatt. Gyors lefolyású tüdőrák. Senki nem hitte el az orvosnak, amikor ezt mondta. Még tél volt, nyirkos hideg. Most meg tavasz, épp a legszebb májusi virágzás. Olyan melegen és kellemesen sütött a nap, hogy semmi más nem hiányzott a nyugalomhoz, mint egy kellemes nyugágy meg az idő. Ez utóbbiról megszokhatta, hogy nincs, és ha van is, türelmetlen. Mégis azt várta, hátha a ...

Elsuttogom én az élet apró neszeit,

közben vár  az ismeretlen út.

Lehetek jó és szelíd, nem értem az élet mertjeit:

Van-e még számomra friss vizű kút?

Csak lépek előre, mert visz a lábam

És nem találok könnyed szíveket.

De lehetek még sziklán magasodó vár,

hisz előttem ringó fák karja hív eleget.

Néha már csak nevetni akarok

bús-szomorú szavakon, mert amim volt

elment, itt hagyott, ahogy  bánatom,

nem maradt meg semmi az árnyakon.

Megállok és mosolyt küldök fűre-fára

minden megpihenni vágyó madárra.

Mert itt vagyok, mert előre nézek,

és már soha nem talál meg vakon a végzet.

Nem, nem lehet Párizsról eleget írni! Különleges élményben lehetett részem. Párizsba úgy szerelmesedik bele mindenki, mint a legkarcsúbb, legdögösebb lányba, akinek láttán még a nagyapák is felszisszennek. Nem tudom, volt-e valaha, hogy a város turisták nélkül lélegzett. Most ezer fokon izzott, mégis csendes volt és varázslatos.

Párizs! Legtöbben hallva e szót, a szerelemre, romantikára, művészetre és a fényre gondolnak. Az utcákat róva a régi épületek szerelmese, mint én, egyszerűen elkábul. Mindenhol míves kopogtatók, erkélyek, kertek, sikkes fakapuk. Amikor egy házon kék a kapu vagy piros, akkor megérezzük, ott szenvedély lakik. Párizs nem unatkozik, nem alszik, inkább bágyadtan kikukucskál a takaró alól és hívogat. A ...

Június 25. csütörtök

  Már egy hete szünet van, amit nagyon nem bánok. Max. nyolcig alhatok, mert anya kíméletlenül felébreszt. A tunyaság viszi az embert a bűnbe, ezzel nyitja a reggelem. Ő pedig tesz róla, hogy nekem ne legyen időm ellustulni. Egyik nap meggyet szedtünk a telken, utána málnát. Nem sokára jön a paradicsom is. Borsó is van bőven, így be vagyok fogva rendesen.

Barátnőimet sokkal lazábbra engedik. Kapom is tőlük az ívet, mert szerintük nyugodtan mondhatnék nemet. Nem ismerik az apámat. Nem szeretném, ha egyszer dühében megütne.

Most, hogy dolgozik, valamivel higgadtabb, de azért fel-felcsattan, ha valami nem a kedve szerint van. Már a kiabálástól is összeszorul a gyomrom. Utoljára kiskoromban vert meg, ...

Csak nyaranként találkoztak. Nyolc éven keresztül két hétre. Megélték a tizennégy napot és éjszakát, utána hazamentek. Laura a férjéhez, Vili pedig a feleségéhez, akit már a házasságkötésük napján sem szeretett. Egyikük sem mondta, hogy jó lenne elválni, mert a bonyodalmak nem tűntek vállalhatónak. A mesebeli szerelem érzete nem váltotta ki a folytatás zálogát. Talán nem akarták eléggé.

  Már az is maga volt a csoda, hogy ilyen hosszú időn át bűntelenül találkozhattak. Csak Laura nővére tudott kettejükről, ő fedezte a kéthetes románcot. Általában augusztus közepére időzítették a találkozást, amikor már lecsengőben volt a nyár, és nem kellett ismerősök áradatával találkozniuk a Mátra lábánál.

    ...