Lengyelország, 21.század

A lengyel kormány sírószobát tervez a kórházakban azoknak a nőknek, akiket életképtelen magzataik megszülésére kötelez.

A valóságban vagyunk, ez nem egy rossz, elkapcsolható tévécsatorna, nem fikció és nem is a Szolgálólány meséje. Ez egy ország politikai állásfoglalása a nőkkel szemben keresztényi elvekre hivatkozva. A törvényeket azok a férfiak hozzák, akik sose voltak terhesek, nem hánytak reggelente, nem feküdtek véresen az ágyban, nem aláztak meg, mert nem tudtak vagy nem akartak gyereket szülni. Nem mondta nekik senki, hogy tegyék szét a lábukat és nyomjanak, akkor is, ha nem volt ingerük, csak mert az orvos nem ért rá. Nem estek át egyetlen  fájdalmas és keserves beavatkozáson sem, hogy ...

Úgy hétéves lehettem, amikor eldöntöttem magamban, hogy én nem tartozom a családomhoz. Heteken keresztül titkon vizsgáltam anyám és apám arcát, és teljes bizonyossággal megállapítottam, hogy nekem aztán semmi közöm hozzájuk. Nem hasonlítok rájuk egy fikarcnyit sem.

 Anyám szikár, kemény asszony volt, mindig nadrágban járt és ritkán nevetett. Vagy ha sikerült is neki, ijedten szétnézett, mintha azt várta volna, hogy a mennykő üti agyon, mert boldog mer lenni. Ezért nem is kockáztatta, inkább magába fordult és pár korai ráncot rajzolt a szája köré az idő jól kihegyezett ceruzájával. Apám számára alig léteztem, mert mindig dolgozott, alig láttam. Ha este megérkezett, fáradtan szuszogott a vacsora mellett, és pillanatok múlva ...

A Gyűrűk Ura utórezgése...Vagy valami hasonló...

  Elanor hónapok óta nem találta helyét. Hiába mondta neki az anyja, Rozi, hogy nyughasson már, egy lánynak nem való a folyamatos kujtorgás, Elanor gyakran nekivágott az erdőnek. Egyre szűkebbnek érezte már Hobbitfalvát, ami hosszú évek alatt nyugodt és végtelenül unalmas porfészekké vált. Ez a porfészek némileg túlzás volt, mert gyönyörűen gondozott mezői és dús erdői mindenkit elvarázsoltak volna, ha arra téved.  

Tizenöt év múlt el mióta Frodo elment, azóta Samu csak sóhajtozott utána. Egy ideig titkon siratta is. Nem hitte, hogy ennyire fog hiányozni neki, főleg, hogy számára Zsáklak volt a paradicsom.  Rozi gyors egymásutánban szült neki még két lányt Elanor ...

Csak egy dátum, egy nap az évből, mégis fogadkozunk. Talán, mert szeretünk megfogadni valamit, amiről tudjuk, hogy sokszor lehetetlen, mégis azzal a reménnyel kecsegtet, hogy sikerülni fog. És, ha sikerül, akkor erősek, bátrak és kitartóak voltunk. Ha meg nem, akkor gyengék, gyávák és sikertelenek. Azonnal címkét ragasztunk a homlokunkra és ezzel a láthatatlan bélyeggel járunk-kelünk. Nem számít, hogy nem látja senki, mi pontosan tudjuk, hogy ott van az, és le nem vennénk.

Amikor a csapból is azt halljuk, hogy szeresd önmagad, meg, hogy fontos vagy, megérdemled a jót, akkor kicsit megijedünk. Tényleg járna nekünk minden jó? Tényleg boldogságot kaphatunk minden bokorban, ha nem megyünk el mellette? Valóban rajtunk múlik minden? Minden ...

(József Attila utáni áthallással…)

  Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Lelkes és rajongó volt, majdnem minden húsz év körüli fiatal. Tele volt álmokkal, reményekkel, amelyek nagyon távolinak tűntek. Megszokott élete keretek közé szorította, és nem engedte kitörni. A körülötte élők azt suttogták vagy kiabálták neki, hogy ne legyen nagyravágyó, maradjon veszteg, mert az élet unalmas, és bárhol is élne, túl sok jó nem várhatna rá. Nem arra született. Nézzen csak körül: lát-e maga körül boldog vagy elégedett embert? Vajon hányan gazdagok és sikeresek a kis faluban, ahol addigi élete zajlott?

Hát nem egyszerűbb tudva a sorsot előre kiszámítva boldogulni? Majd egyszer feleség lesz belőle, ...

–      -   A rohadt gyüttment fajtádat! - kiabálta Lujzi néni sokadszorra, amikor meglátta Zsigát anyjával a kertben.

Épp átlátott a bokrok között, hiába ültettek valami átok gizgazt a drótkerítés mellé, ő akkor is kileste, mi folyik a szomszédban. A majdnem kopasz nő állandóan kinn van az idióta gyerekével, tán játszanak, de nem lehet tudni, mert a gyerek arca fura, és mindig van valami a kezében. Ritkán szólal meg, de olyankor sem pontosan érti, mit mond. Ez azért is lehetett, mert kilencven is elmúlt. Sokáig nem jött rá, mi az ördögöt tart a kezében az a nyomorult gyerek, de egyszer egészen közel hajolva kifigyelte: egy krumplinyomót. Az volt nála. Miféle bolond lehet az ilyen, aki nem játszik autókkal, markolókkal, mint a ...

A 21 század első harmadának mindennapjaiban sajnos még mindig gyakran fordul elő gyermekbántalmazás. Sok szülő egyszerűen tárgyként kezeli a gyermekét, és nincs tisztában azzal, milyen károkat okoz mondataival, folytonos minősítésével és tetteivel. Még mindig túl sokan hiszik, hogy a gyermek a szülő tulajdona, és bármit tehet vele. A mai modernnek nevezett társadalmunkban egyáltalán nem ritka a verés, a gyerek meglegyintése jó szándékból vagy a pofon, amely talán a legérzékenyebb, mert azon a testrészen történik, amelynek segítségével életre kelnek az érzelmeink.

 Csak "egyszer"megütni egy gyereket vagy alaposan elfenekelni,szinte ugyanaz, mert  mindkét esetben testi erőt alkalmaz a felnőtt egy másik emberi lény felett csak ...

   Amikor néha hosszabban figyelem magam a tükörben, meglátom az arcomban anyám. Gyerekként mindig azt hallottam, hogy ez a kislány tiszta apja, de én semmit nem tapasztaltam ebből, talán csak a szorongás maradt bennem ilyen mondatok után. Apám pocakos volt, szeretett enni és vad haragjától nagyon féltem. Azt gondoltam, nem lehetek ilyen. Már a nézésétől is majd összepisiltem magam, ezért soha egy feleselő szó nem hagyta el a szám. Rettenetes félelemmel hallgattam tömör mondatait, és vártam, mikor veszi elő a nadrágszíjat. Kamaszként olykor, ha nem látta, gondosan vizsgáltam az arcát, de semmi hasonlóságot nem tapasztaltam. A kövérsége azonban megriasztott. A családban előre megmondták, szinte kódolták belém, hogy harmincéves ...

  Tavasszal, amikor váratlanul online oktatás részesei lettek mind a pedagógusok, mind a gyerekek, azt hittük, valami elindul. Persze sok minden kiforratlan, nehéz és olykor sikertelen volt, de valami elkezdődött abban a furcsa helyzetben. Kicsit elhittük, hogy a szülők megértik, átérzik majd, mit jelent a 21. század első felében tanítani egy gyereket. Természetesen nem vártuk el, hogy elvégezzék a munkánkat, csak a lehetőségek akkor olyanok voltak, amilyenek, mégis bíztunk benne, hogy több megértésre találunk. Ahogy elmúlt a vész, ahogy közeledett a nyár, úgy tűnt el a megértés és az elfogadás is. Sokfelől hallottunk negatív kritikát is, ami persze lehet, hogy jogos is volt.

Most megint nem jó semmi. Ha egy pedagógus ki meri ...

Talán közhelyesen hangzik a tény, hogy alig olvasunk. Úgy egyáltalán bármit. A járműveken elvétve lehet látni valakit, aki könyvet vagy újságot olvasna. Egyetlen dolog, amin keresztül a betűk eljutnak hozzánk, a telefon. A számítógépen át ritkábban, mert nem tudjuk a hátunkra venni.

Nem olvasunk, nem tudunk olvasni, és már igen szűk az a réteg, amely képes az elolvasottakból képet készíteni magának és látni, láttatni, amit elképzel.

Először is nem tanulunk meg jól olvasni. Mivel szélmalomharc a pedagógus követelése, hogy olvasson a gyerek, és kérése, hogy olvassanak a gyereknek, ezért kimarad a gyakorlás és majdan az értés fogalma. Mivel a tudás, mint érték leértékelendőben van, ezért egyre kevesebben biztatják ...