Az utóbbi évek kedvelt kifejezése lett a mamahotel. Biztosan ebből is van több csillagos, attól függően, hogy mennyire minőségi az ellátás és a kiszolgálás. Mi is a mamahotel?

Egy olyan szolgáltatás felnőni nem akaró tinik és fiatal felnőttek részére, amelyben a szülők teljes körűen kiszolgálják a csemetéjüket vagy akár többet is a szeretet nevében.

Hogyan működik? Az iskoláit befejező vagy éppen be nem fejező gyerek egyszerűen nem vállal felelősséget az életéért. Kevesli a fizetést mindenhol, ezért nem akar dolgozni menni, nem szívesen kel korán, még kevésbé szívesen keres munkahelyet, mert a munka neki nem önmegvalósítás. Nem akar belépni azok világába, akik éjt-nappallá téve güriznek, nem lesznek celebek ...

Pár nap és a lelkes szülők elkezdik felrakni a gyerek bizonyítványát a közösségi oldalakra. Ezen talán nincs is mit csodálkozni, hiszen, ha reggeli, az új műköröm, a frissen készült süti kikerülhet, hogy elismeréseket zsebeljünk be, akkor a bizonyítvány talán méltóbb erre.

De mégis? Mi szükség van arra, hogy ország-világ lássa, hogy a gyerekünk milyen kiváló? Már semmi nem magánügy, semmi nem titok. Az emberek nagy része azt képzeli, hogy érdekel valakit is a szűk ismeretségi körén kívül, hogy milyen jól teljesített a gyerek? Vajon ez a lájkvadászat csak a büszkeségről szól vagy van, aki egyszerűen úgy éli meg, mint szülői dicsőséget? Persze, csodálatos dolog az, hogy ha a gyerekünk igyekvő, szorgalmas, okos ...

„ Nem a hús és vér, hanem a szív tesz bennünket apává és fiúvá.” / Schiller/

Így Apák napján, amikor ezeken a sorokat rovom, a saját apá mra gondolok, aki 9 éve nem él. Ő még az a régi világból való apa volt, amikor még a férfiak nem maradtak otthon GYES-en, nem tolták a babakocsit az utcán látványosan fél kézzel. Azoktól az apáktól még nem várták el az anyák, hogy segítsenek a pelenkázásban, mosogatásban, teregetésben. De az biztos, hogy ők tudták a dolgukat. Tudták, mit jelent férfinak lenni. Mert a nők is mertek nők lenni.

Az apák valahogy mindig kicsit háttérbe szorulnak a családban, azaz talán eddig így volt, de már ez is átalakulóban van. Nem is tudja az, aki egy csodálatos apával a család élén ...

Mi a dicséret valójában? Különleges szavak gyűjteménye, amelyekkel elismerésünket fejezzük ki. Mit ismerhetünk el? Mások kinézetét, teljesítményét, akaraterejét, kitartását, azt, hogy elért valamit, ami távol állt tőle vagy egyáltalán olyasmit, amit mi nem tudnánk megcsinálni.

Ma egy negyven körüli csaj mellett ülve a kocsiban arra gondoltam, hogy biztosan nagyon büszke rá a férje, mert két gyerek után, háztartást vezetve, munkába járva, nem otthon a hasát süttetve és műkörmösnél üldögélve, egyszerűen bombázó. Néztem, ahogy ragyogó alakján csodásan mutatott a fehér ruha, ahogy a haja loknikban omlott a vállára, és azt gondoltam, ejha, micsoda nő. De elmondta, bár kissé félénken, kissé magyarázkodva, hogy a ...

Nem, nem vagyok, de  még  él bennem az érzés…A terhesség, a szülés, az egész másik világ...

Annyira természetes dolog szülni, mint vizet inni, levegőt venni, csak egy kicsit fájdalmasabb. Ha még lenne katonaság, akkor azt mondanám, hogy a születés a női sztorizások közepette olyan, mint a férfiaknál a katonatörténetek és kalandok némelyike.

Természetesen nem degradálni akarom a szülést, mert az ember világrahozatalának ténye valóban nem mindennapos dolog. Különleges, csodálatos!  Lehet azt mondani, hogy mi benne a pláne, hiszen naponta ezrek, tízezrek szülnek, egyikünket sem a gólya hozta. De aki terhes, aki gyereket vár, aki túl van már egy-kettő vagy akárhány szülésen, az pontosan tudja, hogy ez mindennapi csoda, ...

Már erősen alkonyodott, amikor Ditta átvágott a város főterén.  Néhány galamb bóklászott csak a macskaköveken. Olyan ráérősen, fura fejjel, mintha örökösen sértődöttek lennének. A galambok feje alapból olyan volt, mint, akik a nap minden percében duzzognának valamiért. Ditta gyűlölte mind. Erőszakosak voltak és tolakodók. Ha néha látott egy-egy galambtetemet a téren, egy csepp szánalmat nem érzett. Úgy kell nekik, miért is követelőznek annyira. Gyanította, hogy a környék lakói közül van, valaki csúzlizza őket, mert túl gyakran hevert a kuka mellett egy-egy gerle.

A hangjuk a régi nyarakra emlékeztette. A búgásuk. Anyja  egyszer azt mondta neki, figyelje meg, hogy azt mondják, guggolj le, guggolj le! Ő fülelt, de nem ...

Felnőtt egy generáció, ami nem terhelhető. Nem tudja elvinni a tetteinek súlyát, nem érzi a következményeket, mert azonnal összeroppan. Tudom, sokan azt gondolják, hogy bántó általánosítás ez, mert vannak jó fej kamaszok, igyekvő fiatalok, de ami nagyot változott az utóbbi években, az az arány.

Mindig is voltak válások, megesett lányok, drogozó fiatalok, volt abortusz, és még ezer minden, hiszen nincs új a nap alatt, csak az arányok fordultak meg. A változás mértéke azért drasztikus, mert bár minden dolog előfordult már egy társadalom vagy egy korszak idején, nem ekkora százalékban.

Felneveltünk vagy inkább hagytunk felnőni egy életképtelen generációt. Nagyon kevesen motiválhatók. A legtöbb fiatal céltalanul tengeti az ...

Emma régóta szenvedett. Kegyetlen életet választott, de nem tudott tovább lépni. Mindent megpróbált. Élt mással, randizgatott, moziba járt, kirándult, a barátaival szenvedélyes beszélgetéseket folytatott, mások lelki ügyeit intézte, mindeközben senki másra nem tudott gondolni, csak Rá. A Férfi soha nem hitegette, nem volt szó válásról, közös életről, semmilyen jövőről. De ahogy mosolygott rá, ahogy beszélt hozzá, ahogy ránézett, azt Emma nem tudta elfeledni. Pedig sejtette, hogy már nem akarja őt. Már arra sem. Vagy talán igen…Arra még néha. 

Tudta, hogy nem lenne szabad, de mégis a telefonjáért nyúlt. Bepötyögött egy kedves karácsonyi jókívánságot, ami ártatlan volt, semmi titkos üzenet nem volt benne. Máskor ...

Sokszereplős játék, mindenki versenyben van. Adott a megfelelőnek látszó tábla, amit készen kapunk, ritka esetben lehet cserélni. A játékosok különböző színben és lehetőségekkel indulnak. A hat-hétévesek még tele reménnyel, az út a győzelem felé kikövezettnek látszik. Nem ismerik a súlyát a vesztésnek, de a nyerésnek is alig. Eddig kevés alkalommal mérettek meg jó esetben.

A mai iskolai rendszer és akár az óvodai társadalom egyik legnagyobb hibája az, hogy mindig versenyezni vagy versenyeztetni akar.  A most felnövő alfa generáció tagjai örökös hajszában élnek. Minden egyes pillanatban legelöl szeretnének lenni. Nehezen viselik azt, hogy ha nem szerepelnek jól. Frusztráltak, agresszívek lesznek, ha nem kapják meg a ...

Vajon hány maradéktalanul boldog pillanat van az életünkben? Hányszor érezzük azt, hogy, hogy jó élni? Túl sokat várunk az élettől, a sorstól, az emberektől és mindentől, ami körülöttünk van. De rettentően keveset várunk el önmagunktól, mert nem hisszük el, hogy képesek vagyunk örülni, nevetni önmagunkban is. Legtöbbször a körülményeinktől, a társunktól, a helyzettől várjuk a boldogságot, és ha nem kapjunk meg, megkeseredünk, vagy egyszerűen tagadjuk a boldogság létét. Nagyon kevés kell ahhoz, hogy a sarokba kucorodó, szomorú kis lelkünkből szikrát pattintsunk ki. Mégsem tesszük. Mert félünk. A félelem hihetetlenül erős kötelekét önmagunkra lakatoljuk kérés nélkül.

Ha örülünk, ha beengedünk egy cseppnyi ...