Ezekben a napokban, ahogy közeledik az esztendő vége, a legtöbb ember megáll egy pillanatra és elgondolkodik azon, hogy vajon hogyan tűnt tova ez az év is ilyen gyorsan…Mikor lett tél, amikor nemrég még a napsütötte fák alatt hűsöltünk, vagy gyors pillantással rácsodálkoztunk arra, hogy sárgulnak a levelek, ősz lett váratlanul.   Az idő csak bennünk létezik.   Megfoghatatlan és könyörtelen, nem áll meg hiába is kérleljük titkon, mert úgysem tudnánk, mit kezdjünk az általa kapott ajándékkal.

A számvetés ideje ….Valahogy mindig azt szoktuk gondolni, hogy volt már jobb évünk is, volt már több örömünk is, mint az adott esztendőben, talán kevesebb veszteségünk volt tavaly, tavalyelőtt, kevesebb keserűség, kudarc, ...

Legyünk akárhány évesek, legyen bármennyi emlék mögöttünk, mindannyian a csodákban reménykedünk. Abban, hogy egyszer történik valami különleges, amikor egy reggelen arra ébredünk föl, hogy megtörtént az, amiben csak szívünk mélyén reménykedtünk. Mélyen legbelül a legtöbb ember szerei a meséket, szereti nézni a felhőket, csak valahogy, amikor felnövünk, ezt már nem merjük kimondani. Attól félünk, bolondnak, gyerekesnek tűnünk.

Talán ez a legszebb dolog a karácsonyban. Az, hogy vannak apró csodák, amiket szabadon elhihetünk, mert a fenyőfa fénye mellett nem tűnik bolondságnak az, amire vágyunk. Mindennapi csodáink közé tartozik egy jóízű nevetés, egy kedves simogatás, egy-egy dicsérő szó, egy meleg ölelés. ...

Nem könnyű ünnep a karácsony. Ha egyedül vagyunk azért, ha meg családban, akkor meg azért. Ezt az ünnepet nem lehet félvállról venni, nem lehet nem venni róla tudomást, vagy csak elfelejteni, mint egy házassági évfordulót. Az üzletek legkésőbb november elején már karácsonyi díszbe öltöznek, jelzik ezerféle módon, hogy ideje van a vásárlásnak. A karácsony a szeretet és a fény ünnepe mellett a költekezés ünnepe is. Valahogy ebben a három napban akarjuk bepótolni azt, amit nem teszünk meg egész évben. Lehetne ez a szeretet, a család az együtt töltött békés percek ünnepe, de azért nagyon jól tudjuk, hogy milyen sokszor nem az.. Sok ember karácsonya nem tartalmaz melegséget, meghittséget, sok a műmosoly, a görcsös igyekezet, ...

„Olyan életet teremts magadnak, amelyet belülről élni nagyszerű, és ne olyat, amely kívülről nagyszerűnek látszik.” (Brian Tracy)

Amikor még gyerekek vagyunk, nem foglalkoztat bennünket a jövő. Nem akarjuk tudni előre, hogy mi történik velünk évek múlva.  Fel sem merül az, hogy terveink legyenek, vagy ha igen, akkor is homályosan. Legfőképp akkor, ha néhány idegesítő felnőtt arról érdeklődött tőlünk, hogy mik leszünk, ha nagyok leszünk. Ki tudott erre valaha is jól válaszolni? Legtöbbször mondtunk valami, olyasmit, hogy állatorvos, énekes, tűzoltó, űrhajós, csak hogy gyorsabban mehessünk játszani. Nem is értettük, hogy ezek a kérdések őket miért foglalkoztatják, vagy miért csóválják a fejüket olyan furcsa ...

Ha a mindennapok rohanása közepette fellapozzuk bármelyik női lapot, vagy görgetünk a facen, rövid időn belül találunk olyan cikket, legfőképpen útmutatást arról, hogy hogyan találjuk meg az Igazit. Az igazi nőt, az igazi férfit….Mintha lenne egy olyan kirakat, amely előtt megállhatnánk séta közben és szemügyre vehetnénk a kínálatot. Aztán elmélázva rábökhetnénk az egyikre és azt mondhatnánk, na, ő jó lesz, jöhet, de ha nem, akkor majd becserélem pár nap, hét, év után, mert nem vált be. Aztán ha visszajönnénk, reklamálnánk egy kicsit az üzletben, bizonygatnánk, hogy a sérülések, amelyeket okoztunk az Igazi lelkén, vagy ő a miénken, csak esztétikai hibák, attól még használható maradt az áru, csak mi másra ...

A féltés nem egyenlő a szerelemféltéssel. Ez utóbbiból az emberek ölni képesek. Ha az enyém nem lehet, ne legyen másé sem. Ez nem szerelem, ez puszta őrület, őrülten való ragaszkodás a tulajdonomhoz, aki még az enyém, de már a fonal lazul. Kötném, de már aligha lehet. Ha meg nem lehet, akkor még jobban akarom. Az elvesztéstől való félelem gyilkos indulatokat generál. Természetesen elsődleges az iszonyatosan mély és gyötrő fájdalom, de ez könnyen átcsap dühbe. Olyan lesz ilyenkor a féltékeny ember, mint a hurrikán…Tör-zúz, letarol mindent, de engedni nem akar. Pedig csak annyit kellene megérteni, hogy ami nem volt a miénk, azt nem lehet elveszteni. Egy ember soha nem lehet valaki tulajdona. Tehetünk érte bármit, kereshetjük a ...

Elképesztően erős érzés a féltékenység. Kevés dolog rombol jobban belülről. Kevés olyan háború van, ami akkora pusztítást tud okozni a párkapcsolatban, mint féltékenynek lenni. Ezt az érzést lehet tagadni, elfojtani, de olyan, mint a szunnyadó vulkán, és nem a gyengébbik fajtából, hanem igazi szupervulkán, aminek kitörése után kő kövön nem marad. Nagyon erős méreg, lassan terjed, megmételyez és gyakorlatilag nincs ellenszere. Hihetetlen károkra képes egy kapcsolaton belül, olyanokra, amiket a szavainkkal és tetteinkkel okozunk, s javítani alig lehet rajtuk.

Sokszor azt hisszük, hogy szeretetből vagyunk féltékenyek, sőt még huncutságot is vélünk felfedezni benne, mert ha féltékenyek ránk, akkor szeretnek. Ez nem igaz. Ha ...

Egyáltalán nem értékeljük a mindennapokat. Sokszor halljuk azt, hogy nem is tudod, milyen öröm felkelni reggel úgy, hogy nincs benned fájdalom, nem tudod, mit jelent az, hogy a szobádban kellemes meleg van, hogy csokit majszolhatsz bármikor, nézheted a hóesést…De ezeket mosolyogva meghallgatjuk és természetesnek vesszük. Mert ezek járnak nekünk, úgy hisszük. Csak akkor kapunk észbe, sőt sokszor akkor sem, ha baj van. Ha a körülöttünk lévő barátok közül valaki megbetegszik, ha egy szeretett ismerősünk szenvedését látjuk, vagy, ha valaki elmegy, akit szerettünk.

Nem, egyáltalán nem örülünk a mindennapokban a legtöbb dolognak. Rálegyintünk az apróságoknak tűnő örömökre, arra az egyszerű tényre, hogy milyen csodás, hogy ...

Nagyon kevesen tudnak hallgatni, meghallgatni másokat. Egyszerűen sokakban nincs meg az a képesség, hogy türelemmel kivárják a másik mondanivalóját. Biztos találkoztatok már ti is sok olyan emberrel, aki alig várta, hogy két mondat között levegőt vegyetek, máris elkezdte mondani a magáét. Őt sem hallgatták meg soha, nem is tanulta meg, hogy mit jelent teljes lényünkkel valaki felé fordulva csak hallgatni. Nem mondani véleményt, nem adni tanácsot, csak egyszerűen meghallgatni a másikat.

Mindenkinek szüksége van arra, hogy kimondja a benne rejlő szomorúságot vagy megossza az örömöt szavakkal. A kimondott szó, üt, aláz, rombol, de fel is tud ébreszteni, lelkesít, gyógyít, simogat. Sokan úgy vélik, hogy elmondani a dolgaikat, ...

Nincs tökéletes élet, tökéletes sors, hibátlan ember. Ha nem kellene küzdenünk, a mérhetetlen jólétben eltunyulna a testünk, az elménk meg egyáltalán nem lenne munkára fogható. Nem azok a boldogok, akik mosolyogva mennek végig az általuk jónak hitt úton nem nézve sem jobbra sem balra, hanem azok, akik a legtöbbet tudják kihozni abból, amijük van. Az egyszerű mindennapokból, a szürke reggelekből, a fáradt estékből…Nem az kell, hogy minden napot valami álszent lebegésben töltsünk, mosolyogjunk megállás nélkül és bizonygassuk, hogy mi mennyire jól vagyunk, milyen remekül  vesszük az akadályokat. Erőlködésünk hamar nyilvánvalóvá  válik,  izzadságszagú lesz minden megmozdulásunk és mások szemében hamar észrevehetjük ...